Nyitólap

ElőfizetésHírlevélProgramajánlóArchívumKépeslapküldésMédiaajánlóKapcsolat
2014. április 19. szombat - Emma napja van Legyen a kepmas.hu a kezdőlapom
Képmások
Jelenlét
Tandem
Tükör
Házitrend
Kimenő
Receptek
Kézműves
Gyerekrendelő
Média a Családért

csaladhalo

Főoldal - Tandem - Uralkodás, önzés és a bizalom elvesztése
Uralkodás, önzés és a bizalom elvesztése Létrehozás: 2010. május 26. - 13:46
Uralkodás, önzés és a bizalom elvesztése

A párkapcsolatok kezdetén többnyire túláradó örömöt érzünk, hogy találtunk valakit, akire számíthatunk, akire rá tudjuk bízni magunkat – s némely pár számára ez az öröm egy életen át kitart. A többség azonban olyan konfliktusokkal találja szembe magát, amelyek – jó esetben csak időlegesen – meggyengítik a kölcsönös bizalmat.

Amikor a bizalom meginog, öntudatlanul is érzelmi falakat építünk, amelyek korlátozzák a szeretet áramlását. Emiatt a házastársak boldogtalanná válnak, magányosnak érzik magukat, és gyakran ingerlékenyek a társukkal. Van, aki túlzottan uralkodóvá válik, más inkább visszahúzódik. Az átmenetileg sérült bizalmat még helyre lehet állítani, ha hamar lépéseket tesznek a felek a helyzet megértése és a megbocsátás érdekében, ha újra igyekeznek a jót látni a másikban, ha újra elkötelezik magukat a szeretet és a bizalom mellett.

A bizalomra való képesség, az érzés, hogy biztonságban vagyunk a házastársunk mellett, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szeretetet tudjunk adni, és el tudjuk fogadni társunk felénk irányuló szeretetét. Ha hiányzik ez az erős bizalom köztünk, vagy ha nem figyelünk rá és nem ápoljuk, szakadék támadhat a házasságunkban és a családunkban. A kettőnk közötti bizalmat házasélet minden periódusában óvnunk és erősítenünk kell!

A bizalom átmeneti törései mellett azonban előfordulnak nehezebben kezelhető problémák is, például, amikor valamelyik házastárs folyamatosan uralkodni akar a párja felett és nem tiszteli társát. A súlyos önzés, a bizalom mély, gyermekkori sérülései, illetve az uralkodó természetű szülő példája egyaránt kényszeres irányításra, ellenőrzésre sarkallhatják az embert. Ez a magatartás jelen lehet már a házasság kezdeténél, de felbukkanhat később is; mindenesetre sok feszültség és boldogtalanság forrása a házaséletben.

Vannak pszichológusok, akik megkísérelnek magyarázatot találni rá, kiből és miért lesz önző ember, mások beismerik, hogy az ilyen magyarázatok zöme pusztán feltételezés. Az önző felnőtt gyermekkora nem feltétlenül szolgál indokkal az önző személyiség kialakulására. Sokszor az elsőszülött az, aki (esetenként szó szerint) foggal-körömmel próbál ragaszkodni tulajdonaihoz, jogaihoz – amit nem nehéz megérteni, hiszen ő az, akit hosszabb-rövidebb egyeduralom után kiforgat „vagyonából” a következő gyermek. Azonban olyan elsőszülöttek is léteznek, akik (legalábbis látszólag) könnyedén veszik, hogy mostantól osztozniuk kell, tehát a születési pozíció sem determinál az önzésre.

Ha uralkodó természetű, túlzottan domináns szülő okozott sérüléseket az ember személyiségében, a gyógyulás felé úgy indulhatunk el, ha ezt felismerjük – és megbocsátjuk. A megbocsátás segít megszabadulni a szülő iránt érzett, ám még gyermekkorban elfojtott haragtól, amit jó eséllyel házastársunk felé fordítunk, ha feldolgozatlan marad. A megbocsátás segít megtörni a gyerekkorból öröklött minták átkát, tisztává és könnyűvé teszi emlékeinket.

A témáról bővebben a www.maritalhealing.com oldalon olvashat.

Szöveg: Verestói N.
Kép: Profimedia.hu

vissza
Kapcsolódó cikkek
Megosztás Twitteren
Megosztás facebookon
Megosztás iwiwen
Küldés ismerősnek
Nyomtatási kép
Betüméret növelése
Betüméret csökkentése
Tetszett:

Az utolsó hegycsúcs DVD

Lackfi János

Impresszum|Kapcsolat|Médiaajánlat
© Képmás (2013-09-02)