Nyitólap

ElőfizetésHírlevélProgramajánlóArchívumKépeslapküldésMédiaajánlóKapcsolat
2014. április 17. csütörtök - Rudolf napja van Legyen a kepmas.hu a kezdőlapom
Képmások
Jelenlét
Tandem
Tükör
Házitrend
Kimenő
Receptek
Kézműves
Gyerekrendelő
Média a Családért

csaladhalo

Főoldal - Jelenlét - A zene nyugalom és rend
Létrehozás: 2012. április 27. - 16:14
Zalka Katalin
A zene nyugalom és rend

A zene nyugalom és rend

Találkozás Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészekkel

R.D.: A Zeneakadémián jöttem lefelé a lépcsőn, egy koncertszünetben talán, sokan voltak az előtérben, akkor megláttam Edit szemét messziről, és abban a pillanatban tudtam...
K.E.: Erre a pillantásra én is emlékszem. De nekem már korábban dobbant meg a szívem. A TV-ben Liszt h-moll szonátáját játszotta Ránki Dezső – ezt láttam-hallgattam. 13 éves lehettem…

– Liszt Ferenc példája mutatja, mennyi munka kell ahhoz, hogy egy komolyzenei életmű népszerűvé, közkinccsé váljon. Míg a könnyűzene automatikusan bekúszik a fiatalok életébe, a komolyzene mintha továbbra is a kiváltságosok jutalma lenne. Hogyan látják ezt maguk a zeneművészek?

K.E.: Néhány száz évvel ezelőtt a zene művelése és hallgatása általában szertartásokhoz kapcsolódott, lényege a szakralitásban rejlett. És persze fontos családi esemény, házasság, születés, halál, ünnep sem múlhatott el zene, éneklés nélkül. A természeti népeknél, és néhol vidéken még ma is így van. A muzsikától teljesen idegen a manapság mindent meghatározó üzleti jelleg. A hatalmas színpadok és nézőterek nem segítik elő, hogy létrejöhessen a közvetlen kapcsolat „művész” és befogadó között.

R.D.: Nem szeretem a „komolyzene” kifejezést. Csak zene van, értékes, jó vagy rossz. Miért nevezünk például egy Rossini-vígoperát komolyzenének, mikor ellenállhatatlanul mulatságos? Én egyébként szívesebben játszom nagy térben, másként beszorítva érzem magam. A túl nagy koncerttermekben viszont az árnyalatok nem érvényesülnek, fel lehet ismerni, milyen darabot játszanak, de hogy hogyan, azt már alig.

A nyomtatott szövegből sajnálatosan kimaradt, hogy Bogányi Gergely, amikor megtudta, hogy készül a Mária szobor Liszt kápolnájába, azonnal csatlakozott, anyagi hozzájárulással is.

A teljes cikk a Képmás 2012. májusi számában olvasható.

– Liszt Ferenc példája mutatja, mennyi munka kell ahhoz, hogy egy komolyzenei életmű népszerűvé, közkinccsé váljon. Míg a könnyűzene automatikusan bekúszik a fiatalok életébe, a komolyzene mintha továbbra is a kiváltságosok jutalma lenne. Hogyan látják ezt maguk a zeneművészek?

K.E.: Néhány száz évvel ezelőtt a zene művelése és hallgatása általában szertartásokhoz kapcsolódott, lényege a szakralitásban rejlett. És persze fontos családi esemény, házasság, születés, halál, ünnep sem múlhatott el zene, éneklés nélkül. A természeti népeknél, és néhol vidéken még ma is így van. A muzsikától teljesen idegen a manapság mindent meghatározó üzleti jelleg. A hatalmas színpadok és nézőterek nem segítik elő, hogy létrejöhessen a közvetlen kapcsolat „művész” és befogadó között.

R.D.: Nem szeretem a „komolyzene” kifejezést. Csak zene van, értékes, jó vagy rossz. Miért nevezünk például egy Rossini-vígoperát komolyzenének, mikor ellenállhatatlanul mulatságos? Én egyébként szívesebben játszom nagy térben, másként beszorítva érzem magam. A túl nagy koncerttermekben viszont az árnyalatok nem érvényesülnek, fel lehet ismerni, milyen darabot játszanak, de hogy hogyan, azt már alig.

– Létrejött egy komolyzene-ipar, a zenészeket itt is úgy „adják el”, mint a popsztárokat.
vissza
Megosztás Twitteren
Megosztás facebookon
Megosztás iwiwen
Küldés ismerősnek
Nyomtatási kép
Betüméret növelése
Betüméret csökkentése
Tetszett:

Hozzászólok:
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Kérjük töltse ki a mellékelt ábra alapján.
Elküldés


Az utolsó hegycsúcs DVD

Lackfi János

Impresszum|Kapcsolat|Médiaajánlat
© Képmás (2013-09-02)