A gonosz jelenlétéről, ördögi, démoni jelenségekről van szó, függetlenül attól, hogy ez alatt személyes vagy személytelen erőket és hatásokat, rajtunk kívül, vagy éppen bennünk működő erőket értünk-e. Az emberiség ősi bizonyosságához igazodva a keresztény hagyomány is kezdetektől, Jézus nyilvános működésétől kezdve hisz abban, hogy vannak olyan láthatatlan szellemi erők, amelyek rontást hoznak az emberre, gyötrik és rabul ejtik testét és lelkét. Az ilyen ember a megszállott, aki úgy beteg, szenvedő, sérült, hogy annak kifürkészhető testi vagy lelki oka nem lelhető meg; maga az emberi szellem az, amely sérült, beteg. Jézus maga, majd nyomába lépve az egyház exorcizmussal, kiűzéssel igyekezett elűzni az embert gyötrő démoni erőket; távozást parancsolt nekik, sajátos ördögűző imáiban és szertartásaiban. Már a keresztelési szertartásban is igyekszik eltávolítani a gonosz erőket, hatalmakat. Bár az idők során az ördögűzési szertartás sok félreértésre adott okot, babonás szokásra, mágikus varázslásra, számtalan visszaélésre pedig alkalmat, ma is él a különféle keresztény egyházak gyakorlatában. Jelenlegi katolikus értelmezés szerint az ördögűzés karizmatikus képesség, egyben pedig szentelményi hatalom, amelyet csak arra felkészült és egyházi felhatalmazással bíró pap, az exorcista gyakorolhat.

A teljes cikk a Képmás szeptemberi számában olvasható.