A levesek nagy előnye, hogy nyersen készülnek, rövid idő alatt, megőrizve minden értékes tápanyagot. A kuszkusz, ami az alapanyag és a készétel neve egyaránt, a mediterrán, főleg az arab világ egyik népszerű eledele. Számtalan variációban, hússal, melegen, hidegen készítik. Kuszkuszt minden nagyobb élelmiszerboltban vásárolhatunk, de hasonló ételt készíthetünk egyszerű búzadarából is.
A desszert eredetét tekintve kissé „kilóg” a sorból, de friss gyümölccsel tálalva a gyerekek kedvence lehet.
Tarator – Bolgár uborkaleves
Hozzávalók:
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál só
4 evőkanál olívaolaj
1 kg uborka
4,5 dl joghurt
1,5 dl tejszín
4 evőkanál apróra vágott kapor
2 evőkanál pirított, őrölt mogyoró
Az olajat összekeverem a sóval és az áttört fokhagymával, majd hozzáadom a lereszelt (meghámozott) uborkához, és a joghurttal, tejszínnel összeturmixolom. Hideg vízzel még lehet hígítani. A tetejét megszórjuk mogyoróval, nem baj, aprítjuk. A levest néhány órán át hűtőszekrényben hűtjük, hogy az ízek összeérjenek. Lehet hozzá pirított kenyérkockát is tálalni.
Gazpacho – Spanyol fűszeres paradicsomleves
Hozzávalók:
1 kg paradicsom
1 uborka
4 zöld húsú paprika
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olaj
1 evőkanál ecet
1 _evőkanál vágott petrezselyem
1 _evőkanál vágott zellerlevél
Elkészítés: A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, a héját lehúzzuk, húsát összevágjuk. Az uborkát meghámozzuk, a paprikát kicsumázzuk és ezeket is kockákra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, felaprítjuk.
A felkockázott zöldségeket összekeverjük, félreteszünk belőlük egy kis csészényit, a többit turmixoljuk. A pépet mély tálba öntjük, összekeverjük az olajjal, az ecettel, a zöldfűszerekkel, sóval, borssal ízesítjük, és annyi vizet öntünk hozzá, hogy sűrű levest kapjunk. A levest legalább 2 órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt belekeverjük a félretett zöldségkockákat, és hűtött tányérban, vagy hosszú pohárban kínáljuk. A bazsalikom ugyan az olasz ételek jellegzetes íze, de ebbe a spanyol levesbe is bátran tehetünk egy evőkanálnyi frissen összevágott bazsalikomot.
Kuszkusz saláta – Mediterrán zöldséges egytálétel
Hozzávalók:
50 dkg kuszkusz vagy búzadara
5 nagy paradicsom
1 uborka
2 fej főzőhagyma
2 citrom
1 csokor friss petrezselyem
néhány friss mentalevél
3 evőkanál olívaolaj
só
bors
A kuszkuszt szárazon keverjük össze sóval, locsoljuk meg egy kevés olajjal, majd öntsünk rá lobogó, forró vizet, és lefedve pár percig hagyjuk állni. Ha búzadarát használunk, akkor a darát először az olajon pirítsuk világosra, majd forrázzuk le. A fűszereket aprítsuk föl, és a felkockázott zöldségekkel (paradicsom, uborka, paprika, hagyma) keverjük a megpuhult kuszkuszhoz. Olajjal, citrommal, borssal ízesítsük, és rövid ideig hagyjuk állni.
Képviselőfánk fagylalttal töltve
Hozzávalók:
A tésztához:
7,5 dkg átszitált finomliszt
0,75 dl hideg víz
0,75 dl hideg tej
5 dkg vaj
2 egész tojás
A töltelékhez:
fél liter tejszín vagy joghurt
15 dkg porcukor
2 citrom leve és reszelt héja
friss bogyós gyümölcsök
Elkészítés: A tésztához valókat pontosan kimérjük, a tojásokat kissé felverjük. Egy lábosba öntjük a tejet, vizet, hozzáadjuk a vajdarabkákat, kis tűzön felforraljuk. A tűzről levéve azonnal hozzáadjuk lisztet. Fakanállal folyamatosan fényesre keverjük a masszát és lassan adagolva hozzákeverjük a tojást. Kissé nyúlós, könnyen formálható állagú tésztát kapunk, ebből kanállal 12 kis halmot rakjunk a sütőpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben világosbarnára sütjük (kb. 20 perc alatt).
Ha megsült, szurkáljunk meg minden fánkocskát, így nem puhul meg és nem is esik össze a tészta. Rácson hagyjuk kihűlni. Ezután vágjuk le a kalapját, töltsük meg a fagyival és gyümölcsökkel megrakva azonnal tálaljuk.
A fagyi elkészítése:
A porcukrot a citromok lereszelt héjával és levével összekeverjük, ráöntjük a tejszínt és nem túl keményre felverjük. Mélyhűtőben néhány órán át fagyasztjuk. Kevésbé kalóriadús változatban joghurttal vagy kefirrel is készíthetjük. Ekkor elég csak összekeverni a hozzávalókat.
Képmás 2010/7.
Szöveg: Marillai Andrea
Kép: Profimedia.hu