Életfélelem-halálfélelem

Bagdy Emőke Bálint Endre művészetéről

A festőművész, író, költő, a művészetek polihisztora ebben az évben lenne 100 éves. Bálint Endrét személyesen és közelről ismerhettem élete alkonyán. Krónikus légzőszervi betegsége és lelki helyzete egyaránt indokolta, hogy gyógytornász és pszichoterapeutaként segíthessem félelmeinek oldását és fullasztó közegeiből „elegendő levegőhöz jutását”. Halálfélelme átszőtte a napjait, fogságban tartotta. A lényét átható halálfélelem „életfélelemben” tartotta őt. Minden nap élet-halálküzdelemmé vált számára, mégis öniróniában is eredeti művész volt: önarcképén transzparenssé tett agyának felirata: Mindenkivel tudatom, hogy meghasadt a tudatom.

A „Népfa” című, 1959-ben készült objekt a párizsi „művészi beérkezés” utáni nagy honvágy idején készült. (Festmény-párja a Honvágy címet viseli.) A ház pincéjében lelt rá egy kulcslyukas ajtófélfa darabra, ez alkotja az objekt alapját. Rajta üzeni meg a „bálinti személyes jelképtárral” aktuális lelkiállapotát és gyermeki, vágyakozó énje szükségleteit. Az üzenet „elolvasása” vertikális, fentről lefelé haladást kíván. Az objekt felső harmadában a kulcslyuk szinte bekukucskálásra vonzza gyermekivé tett tekintetünket, a kacatokban is kincset lelő- gyermek kíváncsiságával. A megidézett boltíves kapu mögött titkok sejthetők. Az objekt legtestesebb középső harmadában felvonultatja kulcsszimbólumait. (A „Népfa” elnevezés – ezt tőle tudjuk – a művész lelki folklórját jelenti.)

A boldog gyermekkort idéző Népligeti bódék és Bábszínház Vitéz Jánosa batyuval útnak induló alakjával, az égen guruló küllős kocsikerék-forma nap, a feldobott labdák, a sárospataki Kis János cégérének lovacskája – szép napokra utaló, azok örömeit, élményeit magukba sűrítő szimbólumok. Szellőzik a vágy és haza indul a lélek.

Az „olvasást” folytató, lefelé haladó tekintet beleakad az alsó harmadot elválasztó demarkációs kötelékbe, mely az utat folytató embert szinte elszigeteli az „alvilágtól”. Az alsó régiót csaknem betöltő fekete kutya éppúgy lehet az életet elnyelő, fenyegető Hádész szimbóluma, mint a bálinti lidérc, kobold, ördögöcske sötét alakja is. A halálfélelem riasztó sötét magánya.

Az epikus stílust hordozó Népfa személyiség- és sorsábrázolat is. A gondtalan gyermekkor fényéből, az értelmiségi család melegéből az apa halála által kivetett tíz éves fiú az élet sötétjébe kerül, kallódik, rosszul tanul, csavarog, a család „leírja” őt. Anyja tehetetlen, árvaházba adja. Az anyjába kétségbeesetten kapaszkodó fiú hazarohangat a „fénybe”. Szándékosan megfázítja magát, hogy beteg legyen. Tüdőgyulladásával kezdődik az életen át tartó betegségkarrier. Lelki árváságának, magányának félelmei egész életét áthatják, ebből ered a súlyos (élet-halál) félelem.

Alkotópályája, főként objektjei sorskérdésének kreatív megoldásai. Lehet-e valaha egy elfogadó (anyai) szeretetbe és az (apától) férfinak kijáró elismerés biztonságába jutni, ha nincs se apa, se anya? Mit ér egy „örök-árva”, magányos lélek? Lehet-e a kallódó, „értéktelen” életet alkotó, értékteremtő magaslatra emelni? Erre válaszolnak Bálint műtárgyai. Lim-lom, kacat, dirib-darab, törött, eldobott hulladék anyagból remekművek készülnek és a válasz maga az életmű. Győzelmét az átható életfélelemmel való küzdelem mementói, a maradandó, értékes művek igazolják.