Hurrá, építkezünk! – Egy építész tanácsai kisgyerekeseknek, családi ház tervezéséhez

Mire figyeljünk, amikor két, három vagy annál több kisgyermekkel vágunk neki a házépítésnek? Milyen otthont terveztessünk, amely gyerekbarát, ugyanakkor később is ideális a család minden tagjának? Nem árt néhány szempontot figyelembe venni, ha nem szeretnénk később listát írni arról, mit kellett volna máshogyan terveztetni, vagy rövid időn belül új építkezésbe fogni. Páll Ákos építészmérnök, kisgyermekes édesapa osztja meg velünk tanácsait. A lista nem teljes és nem egyénre szabott, de segít abban, hogy felkészülten fordulhassunk a tervezőhöz.

1. Lássunk túl jelenlegi, kisgyermekes élethelyzetünkön, hogy a ház később is élhető legyen!

 Például tervezhetünk nagy gyerekszobát két ajtóval, amelyet idővel, ha a gyerekek saját szobát szeretnének, szétválaszthatunk. Akár egy-, akár többszintes házat tervezünk, jó, ha két elkülöníthető részből áll: ha elköltöznek a gyerekek, az egyiket le is zárhatjuk, és fűteni se kell.

2. Ha a telek adottságai megengedik, tervezzünk inkább egyszintes házat!

Nem kell lépcsőznünk, és a család is jobban együtt van. A szomszéd szobában még hallani a kisgyerekeket, egy-két szinttel feljebb már nem. Ha nincs belső lépcső, elkerülhetjük a leggyakoribb otthoni gyerekbaleseteket, és a gyerekzsúrok „legélvezetesebb” pillanatait, amikor tíz-húsz gyerek le-föl rohangál rajta. Ne feledjük, a lépcső alapterülete megegyezik egy kisebb szoba méretével, amely egy emeletes ház esetében is veszteségnek számít!

3. Bőven elég százhúsz-százharminc négyzetméteres lakótér egy háromgyerekes családnak, nem kell túlzásokba esni!

Alacsonyabb rezsiköltséggel számolhatunk, és takarítanunk sem kell annyit, mint egy kétszáz négyzetméteres házban. Nem beszélve arról, hogy a játékokat is csak kisebb területről kell nap mint nap elpakolnunk.

4. Legalább tíz négyzetméteresek legyenek a gyerekszobák, hogy kényelmesen be tudjuk rendezni, és még játszani is lehessen a földön!

Ne feledjük, a kicsik pár év múlva iskolások lesznek, akiknek íróasztalra is szükségük lesz, sőt játékaik, sportszereik is egyre több helyet foglalnak el. Nem kell rögtön külön szoba minden gyereknek, kiskorukban még szívesebben alszanak és játszanak együtt, ezért ideális lehet a fent említett kettéválasztható szoba. A legtöbb időt pedig úgyis a nappaliban, konyhában töltik, a szülők közelében.

5. Alaposan gondoljuk át, milyen szobákra, funkciókra van ténylegesen szükségünk!

Mennyire kell például külön dolgozószoba? Lehet, hogy elég egy dolgozósarok a nappaliban, vagy egy megfelelő méretű étkezőasztal. Jellemzően átgondolandó helyiség a szauna, amelyet építtetője legtöbb esetben nem használ ki.

6. Ne legyenek a gyerekszobák a nappali, az étkező vagy a konyha közvetlen szomszédságában!

Különítsük el jobban, hogy ha lefektetjük a gyerekeket, nyugodtan tudjanak aludni, és nekünk se kelljen suttogni! Sőt, a vendégek is tovább maradhatnak, a beszélgetés, zenehallgatás, tévénézés sem zavarja így az alvó piciket. Ha felnőnek a gyerekek, akkor sem fogjuk bánni, hogy kicsit távolabb van a hálószobájuk, és nem halljuk a maximális hangerőre tekert zenét.

7. Ne hagyjuk ki az előszobát!

Nagyon praktikus, hiszen nem lesz huzat, ha valaki belép a házba, és a gyerekek sem hordják be a sarat. Akkora legyen, hogy egyszerre többen is tudjanak ott öltözni-vetkőzni, és a kabátok, cipők tárolására is legyen elegendő hely.

8. Ha belefér a büdzsébe, legyen egy használható méretű, külön háztartási helyiségünk, ahol elhelyezhetjük a főbb gépészeti berendezéseket, valamint a mosógépet és a teregetőt.

Mivel a kazánból, melegvíztárolóból kiáramló hő gyorsítja a ruhák száradását, ez ideális hely a teregetésre. Az sem utolsó érv a külön helyiség mellett, hogy nem botlunk bele a kiteregetett ruhákba a nappaliban és az étkezőben.

9. Úgy alakítsuk ki a konyhát, hogy lehetőleg rálássunk a nappalira, étkezőre, ahol legtöbbet játszanak a kisgyerekek.

Praktikus az amerikai konyha, így az édesanya (vagy édesapa?) sincs elzárva a családtól, amikor főz vagy mosogat. Ebben az esetben mindenképp tervezzünk be szagelszívót, lehetőleg szabadba kivezethetőt.

10. Ha két fürdőt tervezünk, akkor jobb, ha az egyik vécét külön helyiségbe tesszük!

Így párhuzamosan is tudjuk használni, és a vendégek se mennek be a fürdőszobánkba, ha nem szeretnénk.

11. Milyen burkolatot válasszunk?

Manapság divatos hidegburkolatot – greslapot, kerámiát – tenni a nappaliba, főleg ha padlófűtés van, ám ez a fűtési szezonon kívül hideg, így nem éppen a legkomfortosabb. A padlószőnyeget is inkább kerüljük, mivel nehezebben tisztítható, és életteret ad a poratkáknak. Válasszunk jobb minőségű parkettát vagy az egyre divatosabb és igényesebb PVC-t, ezek tartósak és könnyebben tisztíthatók.

12. Divatosak a mélyen üvegezett, földig lemenő, nagy nyílászárók, erkélyajtók. Ha ilyet választunk, figyeljünk oda a biztonsági üvegezésre!

A kert az egyik legfontosabb!

A családi ház lényeges eleme a kert, annak ellenére, hogy a házépítésnél mindig a kert marad utoljára, és itt szorít majd minket legjobban a költségvetés. Páll Ákos ezzel kapcsolatban is ad néhány jó tanácsot:

1. Legyen harmonikus kapcsolat a ház és kert között, ugyanis a kert is kicsit a ház része.

Gondoljuk át a kijutást és a kilátást! Szerencsés elrendezés, ha egy szintben vannak, és ha az étkezőből, konyhából is ki tudunk jutni, főleg, ha a teraszon terítünk vagy a kertben grillezünk. Még a gyerekek is jobban szem előtt vannak.

Kép: Bodonovich Ágnes

 

2. Ha teljesen üres, frissen parcellázott területre építkezünk, érdemes rögtön néhány nagyobb fát ültetnünk.

Igaz, hogy drágábbak, de nem kell éveket várnunk, hogy megfelelő árnyékot és intimitást adjanak.

3. Alakítsunk ki fedett, árnyékot adó vagy árnyékolható teraszt!

Jó időben a családi, baráti összejövetelek központi színtere lehet.

4. Törekedjünk arra, hogy könnyen fenntartható legyen a kert!

Kisgyerekes szülőként mindenképp kerüljük a mérgező, szúrós növényeket! Hagyjunk nagyobb, füves területet a játszásra, és alakítsunk ki napos és árnyékos részt is!

5. Kerti tó építésével várjuk meg, míg nagyobbak lesznek a gyerekek!

Ha azonnal szeretnénk, kerítsük körbe, vagy lássunk rá a házból. A víz ugyanis vonzza a gyerekeket, mindenki halat akar fogni vagy kavicsot dobálni, és ilyenkor sajnos könnyen megtörténhet a baj.

6. Találjuk ki előre, hol fogjuk tárolni a bicikliket, fűnyírót, kerti sütögetőt, szerszámokat stb., ezekkel ugyanis mindenképp számolnunk kell egy kertes háznál.

Ha a garázsban szeretnénk tartani ezeket, akkor hagyjunk annyi helyet, hogy a bent parkoló autó mellett is hozzájuk férjünk, és kényelmesen ki tudjuk vinni.

Mielőtt belevágunk az építkezésbe, ne feledjük: egy családi ház jóval több munkával, feladattal jár, mint egy lakás, hiszen folyamatosan karban kell tartani, szépítgetni, újítani, ugyanakkor jóval több örömet lelhetünk benne.

Jó házat tervezni és egy építkezést levezényelni nem kispályás feladat, kisgyerekekkel nekivágva viszont egyből a haladó pályán találjuk magunkat, és azt vesszük észre, már mi adunk másoknak tanácsot.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti