„Ön szán annyi időt magára, mint a telefonjára?”

Mennyi elvárás van felénk! Miközben törődünk a családunkkal, meg kell felelni a munkahelyen, és szeretnénk magunkra is időt fordítani. „Élj egészségesen, sportolj minél többet!” – jön velünk szembe nap mint nap valamilyen csatornán. De számtalan új könyv és jó film is hívogat, és mindezekre csak napi 24 óra áll rendelkezésünkre. Hogyan szakítsunk mindenre időt, vagy legalább a célok egy részét miként valósítsuk meg? Hogyan legyünk elégedettek magunkkal?

énidő alatt pihenő fiú
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Harmonikus életvezetésről, generációk közötti kapcsolatokról, az elégedettség lehetőségéről és az időhöz való viszonyunkról tartott előadást Kozma-Vízkeleti Dániel családterapeuta Telkiben, az Itthon az Otthonunkért Egyesület meghívására. Felvezetőjében kifejtette, hogy a mindennapok számtalan feladatát látva azt érezhetjük, a napi 24 óra szűk keresztmetszet mindenre, mégis azon gondolkodunk, hogyan juthatna megfelelő idő a teendőkre.

Kozma-Vízkeleti az amerikai Zimbardo professzor gondolataira alapozva kezdte előadását. Az egyensúlykeresést három idődimenzió, a jelen, a múlt és a jövő mentén vizsgálta. Hogy hogyan tekintünk ezekre, az egy belső szemüvegen, a hozzáállásunkon múlik, és mindez döntően befolyásolja az életünket.

Kép
Kozma-Vízkeleti Dániel előadás
Kozma-Vízkeleti Dániel – Forrás: Média a Családért Alapítvány

Szánunk-e magunkra a jelenünkben napi 45 percet?

A szakember a jelen kérdéskörében felvezette, hogy ma „elváráskultúrában” élünk. A bennünk élő elvárások jelentős része az értékrendszerünkből fakad. Hitelesen saját magunk és a szeretteink felé is azokat az elvárásokat tudjuk közvetíteni, amik ezekből származnak. A terapeuta egy példával folytatta. 

A telefonunk feltöltéséhez napi 45 perc szükséges. De magunkra szánunk-e ennyi időt? 

A készüléken is vannak alkalmazások, amelyeket nem használunk, csak futnak a háttérben, és merítik az akkumulátort. Vannak ilyen „applikációk” bennünk is, mint az aggodalom, amelyek folyamatosan merítik a lelki tartalékainkat. Kozma-Vízkeleti felhívta a figyelmet arra is, hogy a lelki energiánk nagy részét arra fordítjuk, hogy rágódunk a múlton, és aggodalmaskodunk a jövő miatt. Az aggodalom és más lélekmerítők sok energiát elvisznek, és nem tesznek pluszt az életünkhöz. De tudunk-e a jelenünkre úgy tekinteni, mint lehetőségre?

A jelen harmóniájához az egyik legépítőbb lehetőség, ha időnként teremtünk magunknak olyan időszakokat, amikor az életünk ritmusát élhető tempóhoz igazítjuk. Olyan túlingerelt életstílust alakítottunk ki ugyanis, amire az idegrendszerünk nincs felkészülve, de még a gyermekeinké sem.
A terapeuta igen szemléletes és reális példával élt: „Párhuzamosan legalább négy ablak meg van nyitva a gépünkön, váltogatunk a hírek, az Excel-tábla és még két másik ablak között, folyamatosan igyekszünk befogadni mindent. 

A gyermekeink olyan meséket néznek, amikben 17 másodpercenként kötelezően van egy fordulat, egy esemény. 

Amikor intézménybe kerülnek, a szülő csodálkozik, hogyan viselkednek, mert tantermi körülmények között ezeket a tanár nem tudja reprodukálni. Csodálkoznak azon is, hogy a gyerek unatkozik, mert nem tud figyelni, és vizsgáltatják, figyelemhiányos vagy hiperaktív-e, pedig csak a túlingereltséget szokta meg.”

Egy aktív hobbi, tevékenység jobban oldja a stresszt, és fel is tölt, különösen, ha társas, azaz van módom megosztani mással, számomra fontos személyekkel. Tehát nem mindegy, hogy a szabad pihenésre szánt óráinkat mivel töltjük. Énidőre abban az esetben lesz lehetőségünk, ha a családunkat megtanítjuk arra, hogy van egy bizonyos időszak, amikor érzelmileg nem vagyunk hozzáférhetők.

Kép
énidő szerepe
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Erőforrások az előző nemzedékekből

„Tekintsünk a múltunkra!” – folytatta Kozma-Vízkeleti az idősíkok mentén történő egyensúlykeresést. Hogyan válhat erőforrássá a múlt? Kijelentette: az egyes nemzedékek időben eltolva ugyanazon az életúton járnak. „Ezt egy csigalépcsőnek, életspirálnak képzeljük el – mi, az aktív középnemzedék a másodikon vagyunk, a gyerekeink az elsőn, a nagyszülők a harmadikról mosolyognak rajtunk, amikor épp elrontjuk azt, amit ők is elrontottak anno velünk, a gyermekeikkel.” 

Minden korosztály a saját szintjéről látja a világot: a gyerekünk azt várja, hogy a másodikról ugyanúgy lássuk, mint ő az elsőről. De mi, szülői felelősséggel és élettapasztalattal felruházva nem láthatjuk ugyanúgy. A fiatal korosztály általában úgy gondolja: „Én mindent máshogy fogok csinálni” – véli a szakember. 

Ezzel a negatív mintákat akarják elkerülni: „Nem akarok elválni, ahogy a szüleim tették.” De mit fogok helyette csinálni?

Ezt is ki kell alakítanom, hívta fel a figyelmet. Amit megtagadtunk, annak a nagy részét akaratlanul is visszük tovább. Bízzuk hát a leszármazó nemzedékre, hogy gazdálkodjék a hozott mintákkal, vigye tovább azt, ami az ő életét segíti, és tegye le azt, amit ő nem szeretne cselekedni. Így adódik tovább a változtatás lehetősége. 

A felmenő nemzedékeink komoly kríziseket és életnehézségeket oldottak meg. Ők erre képesek voltak, így a saját problémánkat mi is meg fogjuk tudni oldani – biztatta az előadó a hallgatóságot.

Kezdd el a változtatást, tanuld meg humorral látni a világot!

„Holnap az lesz más, amit ma elkezdünk másképp csinálni” – állapította meg Kozma-Vízkeleti. Meglátjuk-e a lehetőséget a fejlődésre? A jövőnket képesek vagyunk-e úgy alakítani, hogy megtervezzük, és a számunkra fontos értékek mentén döntéseket hozunk? Amikor belekerülünk egy nehéz élethelyzetbe vagy kapcsolati nehézségbe, keressük-e a fejlődést, az előrelépés lehetőségét?

Mindannyiunknak van története, amely bátorító, és előbbre visz. Ennek észrevételéhez fontos szemlélet az elengedés képessége. „Csak akkor vagyok jó anya, ha 7/24-ben 100 százalékig a gyermekeim rendelkezésére állok. Csak akkor vagyok jó férj, ha mindig egyetért velem a feleségem. Csak akkor vagyok jó munkatárs, ha mindig száz százalékot nyújtok.” Ezeket mind lehet másképp szemlélni, általában elegendő „elég jónak” lenni a terapeuta szerint.

Ugyanakkor figyelmeztetett: lehetünk nem jól is! Az energiánk nagy részét arra fordítjuk, hogy mindig azt mutassuk kifelé, hogy fantasztikusan vagyunk. 

Nem az érzéseinkért és az állapotunkért vagyunk felelősek, hanem azért, hogy mit kezdünk ezekkel. 

Azért leszek felelős, hogy kikerüljek valamiből, hogy tegyek ellene, hogy feltöltődjek. Előadása zárásaként a szakember kifejezetten fontos életszemléletre figyelmeztetett: a humor nem a dolgokat változtatja meg, hanem azt, ahogyan szemléljük azokat. Nagy ajándékot tudunk egymás számára adni azzal, ha a humor segítségével oldunk egy feszült helyzetet, mert így könnyebb szembenéznünk vele.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti