„Most azt érzem, hogy minden megvolt” – interjú Piros Ildikóval

Életműdíjat kapott az Arany Medál-díj átadóján Piros Ildikó. A színésznő beszédében kiemelte, hogy teljesnek érzi a pályáját, minden szerep éppen akkor találta meg, amikor kellett. Az ünnepség után beszélgettünk.
Piros Ildikó az Arany Medál-díj átadóján.
Piros Ildikó az Arany Medál-díj átadóján.

Fotó: Deák Szabolcs

– Ahogy átvette a díjat, olyan megelégedettséggel beszélt a pályájáról, mint amilyen kiegyensúlyozottság az Önnel készült interjúkból is árad. Honnan ez a derű?

– Ha az ember azt csinálja, amit szeret, az egy isteni áldás. Például amikor színészi játékot tanítottam a Balettintézetben, azt is azért tettem, mert tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. Ki is találtam egy módszert, hogy hogyan lehet oktatni ezt a szakmát, és 14 évig csináltam. Ez is meg a színészet is egy szerelem. Amikor az ember már zárogatja a kapukat, és visszanéz ezekre, akkor boldog. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladja a terveit, természetesen nekem is vannak terveim, de azok a koromnak és az alkatomnak megfelelőek.

Szerintem fontos, hogy az ember ismerje önmagát, azt, hogy mit akar, mit tud és mit bír. De egyébként sok úton indultam el, tanítottam is a színészet mellett, így most azt érzem, hogy minden megvolt.

– Az interjúkban szívesen beszél az unokáiról is. Gondolom, most az ünnepek alatt is sok időt tölt majd velük.

– Igazából mindennap találkozom velük. Van egy egyhónapos, egy öthónapos és két nyolcéves unokánk, az utóbbi kettőért sokszor megyek az iskolába. Tudok menni, mert most már csak a Szabó Magdáról szóló előadásban játszom (Piros Ildikó: Abigél titkai – Töredékek Szabó Magda írónő életművéből – a szerk.), ami egy szabadon repülés: egyedül csinálom, csak annyit vállalok el, amennyit bírok, és csak akkor, amikor tudom, hogy nincs más feladatom. 

Amikor az ember szülő lesz, az egy ajándék. Amikor unokát kap, az meg egy megváltás – így szoktam mondani, persze nem a szó bibliai értelmében.

Az életre váltanak meg minket az unokák, azt üzenik, hogy még szükség van ránk, hogy még gondolkodjunk és játsszunk.

Szabó Magda mondta, hogy „a játék a legkomolyabb dolog az életben”. Nagyon fontos, hogy be tudjuk lopni az életbe a játékot.

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti