Rajtoljunk Győrből! – Pannonhalma és a Szigetköz felfedezése

„A monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisnak rendezzük be” – kezdi bevezetőjét Hortobágyi T. Cirill főapát a Pannonhalmi Főapátság 2019-es turisztikai füzetében. Az idelátogató a világörökségi helyszín minden egyes négyzetméterén érezheti, hogy e szavakat évszázadok óta komolyan gondolják az itt élő bencés szerzetesek, akik nemcsak Isten szolgálatában jeleskednek, hanem vendéglátásban is. Győr és a Szigetköz is évről évre új látnivalókkal, éttermekkel, kerékpárutakkal gyarapodik. Szerencsés fekvésének köszönhetően Győr és Pannonhalma egynapos látogatáshoz is ideális, azonban mi azt javasoljuk, szánjunk többet a környékre, hiszen az igazi pihenés a részleteken múlik.

Kép: Páczai Tamás

A messziről is jól látható Főapátságot a Bakony és a Kisalföld találkozásánál elterülő, közel 300 méter magas dombra építették. Országunk egyik leghíresebb és legértékesebb történelmi nevezetessége alapításának 1000. évfordulóján (1996) kiérdemelte felvételét az UNESCO Világörökségi Listájára. Felfedezését a fővárosiak már Budapesten elkezdhetik a Benedictinus Apátsági Termékek boltjában (1053, Károlyi utca 19.), a szerzetesek gyógy­teáin, csokoládékülönlegességein vagy borain keresztül; az ottani munkatársak segítségével pedig alaposan megtervezhetjük apátsági látogatásunk szinte minden pillanatát, így a helyszínen már nem kell például katalógusbeszerzéssel, szálláskereséssel foglalkozni.

Az apátság júniusban reggel 9-től este 6-ig látogatható a hét minden napján. A felnőtt belépőjegy ára 2400 forint, de számos csomag közül választhatunk, amelyek tartalmazhatnak tárlatvezetést, pincelátogatást, gyógynövénykerti látogatást, hogy csak a fontosabbakat említsük.

Kép: Páczai Tamás

 

A részletekről a www.pannonhalmifoapatsag.hu-n tájékozódhatunk. A remekül szerkesztett honlapon bőséges információt találunk szálláshelyekről, programokról és gasztronómiai lehetőségekről is. Idén pünkösd és úrnapja is júniusra esik, érdemes látogatásunkat úgy időzíteni, hogy részt vegyünk az ünnepi liturgikus eseményen a 13. században épült Szent Márton-bazilikában. A turisták számára is szabadon látogatható napközi imaórák 13 órakor kezdődnek.

2019 a csend éve a pannonhalmi szerzeteseknél: a monostor belső, zárt tereiben azt keresik a szerzetesek, miként élhető át a csend mint az Istenre figyelés, az önref­lexió és a belső töltekezés tere. Látogatóknak szervezett programjaik is erre reflektálnak, így az Apátsági Galériában a magyar származású Lucien Hervé fotós „Az építészet csendje” c. kiállítása látható, pünkösdvasárnap pedig siketeket és nagyothallókat várnak közös szentmisére és beszélgetésre. Koncerteken is a csend témája és szerepe kerül középpontba a Pannonhalmi Jazzteraszon (június 7.), a VIATOR Jazzvacsorán (június 21.) vagy a Gyógynövénykertben a Margaret Island koncertjén (július 6.).

Kép: Páczai Tamás

Gyalog, vízen, két keréken

A Pannonhalma körüli dombokon és erdőkben mi is elmerülhetünk lelkünk csendvilágában. Kezdjük a Pannonhalmi Lombkorona Tanösvényen! A halat formáló építmény legmagasabb része a talajszinttől 14 méterre fekszik, közel 80 méter hosszú, és remek kilátópont is a környékre, ahol több túraútvonal közül választhatunk erőnlétünknek megfelelően.

A részletes leírást jelzésekkel és távokkal a www.pannonhalma.hu/aktiv-turizmus oldalon találjuk, itt a kerékpáros lehetőségekről is remek összefoglaló van. Győrtől Pannonhalma csak 20 kilométer, a forgalmas 81-es főúton ugyan nem tiltott, de nem is biztonságos a kerékpározás!

Idén elkezdődött az úttal párhuzamosan futó kerékpárút építése, az elkészülésig azonban Győrújbarát vagy Győrság felé ajánlott kerülni. Ezeken az útvonalakon készüljünk a változatos terepviszonyokra és a jelentős (550 m) szintkülönbségre, így a komolyabb sportteljesítményre vágyóknak ajánljuk ezt a szakaszt!

Kép: Páczai Tamás

 

Kerékpáros szempontból a Szigetköz szöges ellentéte a Győr–Pannonhalma‑útvonalnak.

Győr belvárosától Mosonmagyaróvárig jó minőségű, egyértelműen táblázott útvonalakat találunk szintkülönbség nélkül, így családosoknak aktív kikapcsolódásként a szigetközi tekergést javasoljuk.

A szigetek és mellékágak útvesztője, a zátonyok és zúgók változatos világának nagy része azonban rejtve marad szemünk elől két keréken, így, ha idelátogatunk, a vízitúra kötelező program! Szinte minden faluban találunk lehetőséget a túrához, a félórás motorcsónakos kirándulástól a kéthetes túráig szinte bármit. A www.szigetkozportal.hu jó kiindulópont abban az esetben, ha először utazunk a Szigetközbe, ugyanis rengeteg szervezett vízi, kerékpáros és gyalogos túrát gyűjtöttek össze, közvetlen jelentkezéssel, információkkal, linkekkel.

Kép: Páczai Tamás

Győrből rajtolhatunk

Földrajzi helyzetéből adódóan is Győr az ideális kiindulópont Pannonhalma vagy a Szigetköz eléréséhez, így egy többnapos nyaraláshoz tökéletes bázisunk lehet. Nemcsak pezsgő kulturális élete és a nagyvárosi környezet miatt, hanem mert a városfalakon belül változatos aktív szabadidős programokat is találunk. Győr a Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca torkolatánál fekszik már a római idők óta, ezért is nevezik a folyók városának. A belvárosban több lehetőséget találunk sétahajózásra és városnéző túrákra, ezekhez érdemes a helyi Tourinform‑irodánál érdeklődni. A Füles Bástyában Dél-Amerika élővilágába pillanthatunk bele: a 80 méter hosszú, 200 köbméteres paludárium (az akvárium és terrárium keveréke) Amazóniát mutatja be, egy 40 méteres ösvényen pedig a levélvágó hangyák mindennapjait leshetjük meg.

A belvároshoz közeli Püspökerdőben találjuk a Rioter Games kalandparkot, itt buborékszumó, lézerharc, íjászcsata a fő attrakció, ha pedig a mostanában egyre divatosabb utcai fitnesz rajongói vagyunk, akkor a 29 ezer négyzetméteres Barátság sportpark minden igényünket ki fogja szolgálni. Győri tartózkodásunk megtervezéséhez használjuk a turizmus.gyor.hu-t.  

Kép: Páczai Tamás

Extra tippjeink – gasztronómia:

Viator apátsági étterem és borbár, Pannonhalma: üvegfalú, modern épület, letisztult gasztronómia, az apátság pincészetének minden tétele kapható üvegben és pohárban. Főételek 2550 forinttól, info: www.viator.co.hu

La Mareda, Győr: kitűnő, letisztult étlap, minőségi borválaszték. Főételek 2450 forinttól, info: www.lamareda.hu

Lipóton tartsunk pihenőt a Lipóti Pékség mintaüzleténél. Az épület felső szintjén találjuk, uzsonnázás közben pedig hatalmas üvegfalakon át a pékségben zajló munkát láthatjuk. Infó: www.lipotipekseg.hu/latogatokozpont

A cikk a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Zrt. támogatásával készült.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti