100 helyszínen közel 500 vetítési program - 6. Országos Rajzfilmünnep

100 helyszínen közel 500 vetítési program | 6. Országos Rajzfilmünnep | 2018. október 26-28. 

A magyar animációs számtalan kitörölhetetlen emlékkel ajándékozott meg minket, amiket a jövő hétvégén újból átélhet országszerte a Rajzfilmünnep közönsége. Ismét együtt izgulhat Vukkal az első vadászatán, elkísérheti Mátyás királyt az álruhás kalandjaira vagy ismét rácsodálkozhat a repülni is tudó kockásfülű nyúlra. 

Sosem látott számban ünneplik idén országszerte intézmények – mozik, művelődési házak, könyvtárak stb. – közösen a rajzfilmeket. Az ünnepléshez a KEDD Animációs Stúdió, támogató partnerei segítségével, az eddigi leggazdagabb rajzfilm kínálatot gyűjtött össze. A színes, programokkal teli, rajzfilmvetítésekkel egybekötött hétvége minden helyszínen hasonló, mégis más-más programmal várja a helyi családokat, kicsiket, nagyokat. 

Rajzfilmünnep számokban

A rendezvényhez idén 92 településen összesen 100 helyszín csatlakozott. Mindegyik helyszín programja elkészült, országosan 486 vetítéssel és több száz egyéb elfoglaltsággal várják a látogatókat. 
Budapest mellett olyan nagyvárosok csatlakoztak a rendezvényhez, mint Debrecen, Eger, Miskolc, Szeged, Szolnok, Szombathely vagy Zalaegerszeg, illetve számos kisebb községben is jelen leszünk, például Diósjenőn, Jobbágyiban, Kővágóörsön, Nagykovácsiban, Pásztón vagy Téten.

Az 6. Országos Rajzfilmünnep 41 egész estés, 23 válogatást és 12 teljes sorozatot, összesen több mint 130 animációs alkotást kínált a szervezőknek, akik hazai klasszikusokat és az elmúlt években készült magyar műveket egyaránt előszeretettel választottak.

A kockásfülű nyúl évadaiból összesen 39 vetítést tartanak, a Mesék Mátyás királyról című mesesorozatból 25-öt, a Vuk-ból 10-et, illetve a Frakk-ot, a Mézga család-ot vagy éppen Dr. Bubó-t is rengeteg helyszín kérte.

A kortárs magyar animációkra is kíváncsiak:

22 vetítést tartanak Richly Zsolt Luther című sorozatából, Kányádi Sándor meséjéből készült A világlátott egérké-jéből 14 előadás lesz, a hazai animációs felsőoktatási intézmények: a Moholy-Nagy Művészeti, a Metropolitan és az Eszterházy Károly Egyetem) diplomafilmjei összesen 20 alkalommal kerülnek bemutatásra. 

Ludas Matyi

Vetítések

A szervezők változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, sokszor arra is odafigyeltek, hogy a gyerekek mellett az idősebb korosztály is találjon magának megfelelő programot. A 486 vetítésből 85 szól 12 éven felülieknek. Több helyszínen is látható lesz Jankovics Marcelltől Az ember tragédiája vagy az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős – ezek a művek különleges hangulatuk, filozofikus tartalmuk miatt inkább az idősebbek igényeit elégíti ki. 

 

Természetesen a külföldi animációkból is sokat kértek a települések: 


•    Budaörsön két helyszínen, a Fantazmagória könyvesboltban és a PostART kulturális színtéren is lesznek vetítések, leadják többek között A messzi Észak-ot, a Teheráni tabuk-at és A kis kedvencek titkos életé-t
•    A Budapesti Művelődési Központban a különböző animációs fesztiválok válogatásait, illetve a hazai felsőoktatási intézmények vizsgafilmjeit vetítik
•    A Kubó és a varázshúrok az oroszlányi és az egri felhozatalba került be
•    A Minyonok Nyíregyházán és Bicskén nevetteti meg majd a kicsiket és nagyokat
•    A legnépszerűbb egész estés alkotás a Napkirálynő lett, összesen 13 település választotta

Közösségi programok

A 6. Országos Rajzfilmünnepen az animációs filmek vetítése mellett más közösségi programok is fontos szerepet kapnak. Nagy öröm számunkra, hogy az animáció népszerűsítése mellett a rendezvényen alkalom nyílik a kreativitás fejlesztésére, a csoportos játékokra, a kézműves foglalkozásokra, a tanulásra – mindezek által a helyi közösségek tovább erősödhetnek.

Luther

 

Néhány példa a sokszínű felhozatalból:

Gyálon rókabábot készítenek
Gyulán rajzfilmfát ültetnek, majd saját készítésű zászlókkal díszítik
Herenden „tök jó” buli rendeznek élő zenével, állatsimogatással, kézműves foglalkozással, tökfaragással 
Parádon rajzversenyt tartanak
Pécsett beszélgetést szerveznek az ókori Egyiptomról a Napkirálynő kapcsán 
Sopronban Luther-rózsát készítenek

A felsorolás természetesen nem teljes. A https://rajzfilmunnep.hu/program-kereso/ oldalon  filmcímekre,  települések, helyszínek, programok nevére is kereshetnek az érdeklődők.

Rajzpályázat

A Rajzfilmünnep azoknak a 14 év alatti gyerekeknek, akik szeretnek rajzolni, pályázatot is hirdetett, melyre egészen az idei programsorozat végéig, október 28-ig várjuk a beérkező alkotásokat „Rajzold meg a saját mesehősöd!” címmel. Részletek  ITT >>>

Mindenkit szeretettel vár az 6. Országos Rajzfilmünnep!

www.rajzfilmunnep.hu
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti