Balsai Móni: „Olykor még gesztus sem feltétlenül kell, néha elég a gondolat”
Balsai Móni azt mondja, a fotózásokon mindig feszeng kicsit. „Talán, mert ilyenkor nem egy karaktert kell eljátszanom – mondja –, hanem a saját személyiségemmel kell jelen lennem, és ez szembesít a kérdéssel, hogy most milyen is vagyok.” Móninak most nemcsak azt az arcát ismerhetjük meg, amelyik a kis színházi öltöző tükréből szépen sminkelve néz vissza, vagy amelyik a premierfényben fürdik, hanem azt is, amely a nehéz hónapokat megélt színésznőé és anyáé is. Mivel nem igaz, hogy csak a színpadi karakterek megmutatásához van bátorsága.
Nemrég volt Az ügynök halála bemutatója, és Alföldi Róbert rendezőként bátran vállalta az eszköztelenséget, mert ráhagyatkozni a színészek játékára és a köztük feszülő erőtérre. Miért fontos ez ma, amikor egyébként minden illúziót meg lehet teremteni a technika segítségével?
Nagyon szeretem ezt a minimalista játékot. Persze, csodálatos, amikor magával ragad a látvány, a kompozíció. Én például nagyon szeretek operettet is nézni, amikor stúdiós voltam a József Attila Színházban, imádtam. Boldog vagyok, hogy akkor közelről láthattam például Galambos Erzsit. De én ezt nem tudom csinálni, nem az én világom. Sokkal közelebb áll hozzám az, ami természetesebb, és ráadásul nagyon efelé is megy a világ. Akkor tanultam meg a nagyon tiszta, minimalista eszközök használatát, amikor elkezdtem filmezni.
Rájöttem, hogy olykor még gesztus sem feltétlenül kell, néha elég a gondolat.
És ezt olyan jó használni színpadon is.
Én a második sorban ültem, tisztán láttam, ahogyan Linda szorítja és elengedi az öklét, de látszik ez a nyolcadik vagy tizenötödik sorban is?
Képzeld, igen, nagyon sok visszajelzést kaptam erre a mozdulatra. Én nagyon szeretek karaktert kidolgozni, megtalálni a próbafolyamatban azt, ami a szerep pluszjellegzetessége, amellyel össze tudom foglalni, hogy mire gondolhat a karakter. Szeretem megtalálni a figurát jellemző apró gesztusokat. Egyébként ebben a konkrét esetben magamból indultam ki. Egyszer rosszul lettem előadás közben, meg is kellett állni. Siba Heni gazdasági igazgató jött be az öltözőbe megkérdezni, hogy hogy vagyok, tudjuk-e folytatni. Mondtam, hogy persze, folytassuk, erre ő rám nézett, és azt kérdezte: „Móni, mi a baj?” Mondom: „Semmi, folytassuk, persze!”
Erre azt felelte: „Ökölbe van szorítva a kezed.”
Azonnal látta, hogy mennyire vagyok jól, ki szabad-e engednie már a színpadra. Ha nem vagy jól és szorongsz, akkor az érzéseidet beszorítod, ahogyan az ujjaidat, hogy ne látszódjanak.
Az én Miller-olvasatomban és színházi élményeimben nem volt ennyire hangsúlyos a feleség karaktere. Vagy ma már jobb a fülünk arra, hogy meghalljuk a válságban lévő apa agressziójának áldozatait?
Igen, ezt más is mondta. Van benne rendezői szándék is, mivel Robi többször beszélt arról, hogy Linda és Happy karakterére valahogy mindig kevesebb figyelem irányul. De az anyagot nem írták át, sőt, nagyon meg van húzva.
Linda helyzete a videót is eszembe juttatta, amelyet a verbális bántalmazásról készítettetek.
Fontos a téma, de szörnyű érzés, hogy az arcom közéleti csatározások eszköze lett…
Az interjú folytatása a Képmás magazin legfrissebb, májusi számában olvasható.
Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.
A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
