Gyógyító, erősítő jelenlétünk a világban

Amikor olyan közegben kell élnünk, ahol valami zavaros dolgot érzünk a levegőben, gyakran az az első gondolatunk: elmegyek és keresek egy tisztább és jobb légkörű helyet. Természetes vágya az embernek, hogy olyan helyen szeretne dolgozni és élni, ahol megértik, ahol hasonlóan gondolkodnak, ahol jól érzi magát. Sokan vagyunk úgy – engem is beleértve –, hogy szívesen becsapnánk az ajtót magunk mögött, amikor idegenné válik egy közösség, egy társaság.

Kép: Unsplash

De létezik megszentelő vagy megerősítő jelenlét. Létezik olyan emberi hatás, amit nem tudunk szavakkal leírni, amikor valami többlet, amit akár szentségnek is nevezhetünk, kitapinthatóan megjelenik valahol egy emberen keresztül.

Nem nagyon tud erről a modern világ. Egyre hathatósabban belénk sulykolják, hogy csak jó és rossz létezik, kellemes és kellemetlen érzés – az pedig nem kétséges, hogy melyiket kell az embernek választania. Egyre könnyebben elfogadjuk, ha egy házasság csődöt mond, még a legkülönbeké is. Persze, tudom, hogy tényleg létezik az embernek rossz döntése, és nem törhetünk pálcát a másik ember fölött. Csupán a figyelmünket irányítsuk erre a megszentelő jelenlétre!

Azért állok ott, ahol állok, azért élek, dolgozom, teszek bármit ott, ahol vagyok, mert Isten itt szeretne általam világítani. Nem nagy szavakkal, pusztán a létemmel.

Nem a világosságba állítja a mécseseket, hanem oda, ahol szükség van rá. Sokszor milyen nehéz lenyomni munkahelyünk kapuján a kilincset! Bemegyünk azok közé, akik nem a barátaink, akik talán acsarkodnak ellenünk, mégis, ott kell egy légtérben lenni velük. És talán ugyanilyen nehéz sokszor hazamennünk. Pendlizünk kétségek között. Pedig felemelhetjük tekintetünket arra a fényre, amit magunk is hordozunk. Enélkül teljes sötétség lenne azokban a terekben, ahol élünk.

Van honnan merítenünk, van két összekulcsolható kezünk, van barátunk, szomszédunk, biztosan vannak lelki támpontjaink. Ha élünk ezekkel, akkor megszentelő, átváltoztató módon tudunk jelen lenni ebben a világban.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti