Ketrec-, kapszula- vagy koporsólakások, nem csak a Távol-Keleten – ahol lehetetlen a magánélet

Hongkong a Kínai Népköztársasághoz tartozó különleges közigazgatási egység, egy városállam (és nem város, ahogyan sokan gondolják), amely kétszer akkora területen helyezkedik el, mint Budapest, a lakossága körülbelül 7 millió. A Föld egyik legsűrűbben lakott területének a kínaitól eltérő, sajátos jogrendszere van, saját pénzneme, közúti forgalmi szabályai. Egyike a világ vezető kereskedelmi és gazdasági központjainak. Hongkong csillogó oldala a lenyűgöző luxus, a gyönyörű épületek, a csodaautók, a méregdrága üzletek – de ahogy minden városnak van szegénynegyede, úgy a világ egyik leggazdagabb helyén is ott lapul a sötétség. Ennek egyik jellegzetessége a ketrec- vagy koporsólakás.

ketreclakásban ülő férfi
Kép: Profimedia

Egy kb. 45 négyzetméteres lakásban akár 20–30 ketrecet is kialakítanak, amelyek háromszintesek is lehetnek, és mindegyik ketrecbe csak egy ágyféleség vagy matrac zsúfolható be. A fülkék kb. 60x170 cm alapterületűek, sokszor ki sem tudják nyújtani a lábukat a bérlők. Hongkongban rendkívül magasak az ingatlanárak, egy nappali-hálószobás lakás a belvárosban megközelítőleg 16 550 hongkongi dollárba, azaz kb. 2100 amerikai dollárba kerül havonta, ami valamivel magasabb, mint Sydney-ben, és valamivel alacsonyabb, mint New Yorkban vagy Londonban. Ez a bérleti díj nagyjából a tízszerese egy szerényebb hongkongi havi fizetésnek.

A ketrec- vagy más néven koporsólakásokban lakóktól akár 200–300 dollárt is elkérhet a tulajdonos a „ketrecéért”. A hongkongi kormány „ágy-lakás” vagy „hálószoba-apartman” kategóriába sorolja ezeket, a hivatalos megfogalmazás szerint olyan lakásról van szó, amelyben 12 vagy több ember tartózkodik, akik egyénileg bérelnek hálóhelyet.

Becslések szerint 200 ezer ember él ilyen körülmények között, ebből 40 ezer gyermek.

Lelkileg és testileg is megnyomorít ez a lakhatási mód

A lakóknak minden személyes tárgyukat a zárt térben kell tartaniuk, de mivel nincs helyük extra személyes holmik elhelyezésére, ez csak alvóhelynek minősül. A többnyire régi negyedekben lévő ketreces házak homályosak, szűkek és melegek, a hőmérséklet elérheti a 34 Celsius fokot. A lakók közösen használják a vécét, a mosdót és a konyhát is, ezek a helyiségek büdösek, elhanyagoltak. Gyakori, hogy legyek, szúnyogok, egerek és csótányok vannak a lakásban, az ilyen koszos környezet pedig baktériumok, vírusok és betegségek táptalaja. A fémketrecek korábban bambuszból készültek, mostanra jellemzően vasból, amely nedves éghajlaton könnyen rozsdásodik. Tényfeltáró újságcikkek és kutatók is azt találták, hogy ilyen körülmények között élni mentális és fizikai értelemben is súlyos problémákhoz vezethet.

A helyhiány, az emberi ürülék, a konyhai hulladék szaga, a sötétség, az ágyi poloskák és egyéb higiéniai problémák miatt, aki teheti, az a napjai nagyobb részét kültéri, nyilvános helyeken tölti.

Természetesen nincs lehetőség magánéletre sem, hiszen a ketrecek nagyon közel vannak egymáshoz. Bár egyes modern ketreces otthonokban válaszfalakkal vannak leválasztva a különböző részek, ezek általában csak vékony fából vagy papírlemezből készülnek.

A ketreces házak általában régi épületekben vannak, ahol nincs tűzvédelem. 1998-ban a kormány megalkotta az „ágyteres” lakásokról szóló rendeletet a tűzbiztonsági szabványok és követelmények betartatására. Ugyanakkor még az engedéllyel rendelkező ketreces lakásokból is hiányzik a füstérzékelő, a tűzjelző rendszer. Jellemző, hogy a sok lakó egy konnektoron osztozik, így gyakoriak az áramütések, mivel senki nem ellenőrzi, hogy a különböző biztonsági intézkedések megfelelnek-e a szabványoknak. A „bedspace” – ágyteres – lakásokra vagy ágy-lakásokra vonatkozó rendeletet még kevésbé tartják be az engedély nélküli ketreces lakásokban, így az ott lakók még rosszabb helyzetben vannak. A szűk és zsúfolt térben gyakran rossz a szellőzőrendszer, a lakók légúti betegségektől is szenvednek. Ráadásul az itt élő idősek, fogyatékossággal élők miatt nehezen is tudják vészhelyzetben kiüríteni az épületet.

Csillagászati árak, avagy kis hongkongi bérlakáskörkép

Több szempont is alakította a hongkongi lakáshelyzetet: ilyen az ingatlanárak elszabadulása, a közepes és alacsony jövedelmű lakosok nehéz helyzete a lakhatásban, és a szűk állami bérlakáskínálat.

A 2000-es évek eleje óta Hongkongban egyre inkább néhány kínai ingatlanmágnás család kezében összpontosul a lakáspiac, ráadásul a városi terület kevesebb mint 4 százalékát lehet ingatlanberuházásra használni, aminek következtében kevés lakás épül, és azok is rendkívül drágák.

A kínai befektetők az állami tulajdonban lévő földeket fölvásárolják, és ott épített ingatlanjaikat adják bérbe. Kutatások szerint minden hetedik hongkongi lakos a szegénységi küszöb alatt él, a legalapvetőbb szükségletek, az élelmiszer, a higiénia sem elérhető számukra, nemhogy a lakhatás. Rengetegen érkeznek vidékről, például a rendkívül olcsó munkaerőt jelentő szakképzetlen munkások, de sem ők, sem az idősek, betegek egy része nem jogosult a hongkongi törvényhozó tanács szerint szociális támogatásra, támogatott lakbérre.

Nem feltétlenül jó a diákok helyzete sem. Akik Hongkongban kívánják folytatni tanulmányaikat, az egyetem által biztosított rezidenciákban vagy hostelekben valamivel olcsóbbak lakhatnak, mint az egyetemen kívül. Az egyetem által biztosított lakóházak és hostelek bérleti díja szemeszterenként 5–15 ezer hongkongi dollár. Ha pedig a hallgató a campus falain kívül bérel lakást, évente átlagosan 30–50 ezer hongkongi dollárt kell fizetnie, beleértve az élelmezést, a szabadidős programokat, a közlekedést és a személyes igényeket is.

Kép
kapszulalakások
Kép: Wikipedia

A hatalmas bevándorlótömeget csak így lehetett fedél alá juttatni

Az első ketreces ágylakások vagy koporsólakások az 1950-es és 1960-as években jelentek meg. A kínai polgárháború alatt rengetegen vándoroltak ki Hongkongba, a letelepedő családok számának növekedése, valamint a felvirágozó gazdaság a népesség drámai növekedését eredményezte.

Egy évtized alatt egymillió emberrel nőtt a lakosság száma, ezért a hongkongi kormány, hogy megbirkózzon a lakásigénnyel, több állami lakótelep építésébe kezdett.

Nem tudták azonban kezelni a kínai migráns munkások által okozott többletterhet , és ekkor még lakás- vagy munkavédelmi politika sem volt. A ketreces otthonok így népszerűvé váltak a bevándorló munkavállalók körében, mivel akkor még alacsony volt a bérleti díjuk.

Mára hongkongi kormány pontozásos rendszert vezetett be az állami lakhatási kérelmekre, és tovább csökkentette az állami lakhatási kvótákat. Ráadásul a korábban már hatályban lévő, majd a hongkongi alaptörvénybe átvezetett szabály szerint az új letelepedőknek hét évet kell várniuk, hogy állandó hongkongi lakosokká váljanak. Emiatt a szegényebb bevándorlók gyakran kénytelenek koporsólakásokban lakni, amíg nem kapnak hongkongi személyi igazolványt.

Lakóketrecek és kapszulalakások világszerte

Érdekesség, hogy a ketrecágyas szobák a 20. század fordulóján gyakoriak voltak az Egyesült Államokban, például Chicagóban is; becslések szerint 40–60 ezer ember élt bennük a téli időszakban.

Ezek tetőterek vagy más nagy, nyitott épületek voltak, amelyeket hullámkartonnal, deszkákkal vagy lapokkal apró fülkékre osztottak. Mivel ezek a falak mindig 30–90 centiméterre voltak a padlótól vagy a mennyezettől, a szabad teret csirketenyésztő telepeken használt fémrudakkal zárták le, innen ered a „ketreces szállodák” elnevezés. Christopher Jencks kutató egy 1958-as felmérése szerint a hajléktalan férfiak magánéleti és biztonsági okokból a „ketreces szállókat” részesítették előnyben a menedékhelyekkel szemben.

Japánban most is vannak kapszula-lakások, ugyanis a legnagyobb japán városokban az ingatlan- és bérleti árak, hasonlóan a hongkongiakhoz, csillagászatiak, ezért a lakosság egy része és a szigetországba betelepülők kapszula-lakásokban élnek. Tegyük gyorsan hozzá, egészen más színvonalú lakások ezek, bár méretre hasonlóan kicsik. Népszerűek az egy fokkal nagyobb lakóterű – kb. 8 méter hosszú és 4–5 méter magas – „mikrolakások” is, amelyek havi 600 amerikai dollárnak megfelelő összegért bérelhetők. Sokszor nincs ablakuk, és közös a fürdőszoba. A népesség és a várossűrűség növekedésével egyre több ilyen típusú lakhatási megoldást látni Japánban. Eredete a régi időkre vezethető vissza, amikor a lakáshiány leküzdésére a fővárosban, Tokióban a nemes urak úgynevezett „geki-sema”-kat, avagy közös házakat alakítottak ki: apró szekrényeket, amelyek alig nagyobbak, mint a koporsók, s amelyek csak alvásra és néhány személyes holmi tárolására voltak alkalmasak.

Felhasznált források:

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti