„Úgy éreztem, magától a létezéstől félek” – Egy fiatal nő vallomása pánikról, félelemről, fejlődésről

Egyre több embert – és főként fiatalt – érint a létszorongás, a depresszió vagy a pánikbetegség. De mi rejlik egy-egy ilyen életsztori mögött? Mi történik ilyenkor valójában? Mert bár a tudomány meghatározza ezeket a fogalmakat, a gyógymódot, a kezelést, azért a valóságban minden egy kicsit más. Cikkünk főszereplője, nevezzük őt a továbbiakban Annának, névtelenül mesél arról, hogyan élte meg a pánikbetegség okozta nehézségeket.

gondterhelt arcú nő
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

„Az utóbbi években átélt globális veszélyek felerősítették az emberekben a félelmet” – kezdi gondolatait Borsos Annamária gyergyószentmiklósi pszichológus, aki úgy véli, addig szembesül valaki a félelmével, a szorongást okozó helyzetekkel, amíg nem talál rá megküzdési módot, megoldást. Fontosnak tartja a tudatosságot az ilyen helyzetekben, hiszen a szorongás egyfajta figyelmeztetés arra, hogy valami nincs rendben. Bármi történjék is az érintett személlyel, ez egy jelzés, segítség a fejlődéshez és ahhoz, hogy megerősödjön az illető életbe vetett hite. „Az életünket nagyrészt mi magunk teremtjük, és mindenkiben ott van az erő, a képesség, hogy megtalálja a helyes megoldást a terhes helyzetekre, problémákra, amelyekkel szembesülnie kell. ” 

Eltűnt az élet, a vidámság, az öröm

Az akut szorongás kezelése nem tűnik olyan bonyolultnak. De ki hogyan éli meg, és hogyan találja meg a megküzdési módokat? Most Anna mesél arról, hogyan élte meg a pánikbetegség okozta nehézségeket. „Pontosan emlékszem a dátumra, amikor először jelentkeztek nálam a pánikbetegség tünetei. Még a pontos órát is meg tudnám nektek mondani, és bevallom, sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy így tudjak róla beszélni. Egy átlagos, nyugodt vasárnap volt, én mégsem kaptam levegőt, és az ájulás kerülgetett. A legborzasztóbb, hogy fogalmam sem volt arról, mindez miért történik – kezdi visszaemlékezését. – Nem szeretném ecsetelni a fizikai hogylétem körülményeit, annak mindenki utánajárhat, általában egységesek a tünetek. Ami minden esetben más, az az érzelmi megélés és a feldolgozás módja. A legelső megtörtént eset után, miután a kórházban is kivizsgáltak, elkezdtem rettegni, pedig fizikailag semmi bajom nem volt. Először enyhén futott le, aztán felerősödtek a tünetek, majd beütött a járványhelyzet, és a négy fal között ragadtam. 

Hiába kérdezte tőlem a családom, hogy mitől félek, egyszerűen nem tudtam válaszolni. Úgy éreztem, magától a létezéstől félek. 

Nem mertem már az ágyból sem kikelni, sőt még megfürödni is nehezemre esett. Hirtelen minden megváltozott, szörnyű lett. Mintha eltűnt volna belőlem az élet, a vidámság, az öröm” – meséli Anna. 
Mint tudjuk, a mentális gondokat testi tünetek kísérik, ilyen a heves szívdobogás, az émelygés, a mellkasi fájdalom, a szédülés vagy az izomfeszültség. Simó Irma székelyföldi szakember szerint egy nyugtalansággal, feszültséggel tarkított érzelmi állapot érvényesül ilyenkor, amely lehet ideiglenes vagy hosszan tartó. „Általában minden ember meg tud küzdeni a félelmeivel, kontroll alatt tudja tartani őket, szembenéz velük vagy szakmai segítséget kér. Viszont a globális szintű fenyegetettség érzése által az ember sokkal kisebbnek, erőtlenebbnek érzi magát” — mondja a pszichológus. Anna közel két évig küszködött a félelmeivel, s mindezt megfűszerezte a többszöri állásváltás, az esküvő, a gyerekvállalás, a családalapítás. 
„Rengeteget sírtam, ha egyedül voltam, és szidtam mindent, mindenkit, akit csak tudtam, hogy bűnbakot találjak. Nem akartam dolgozni, csak egész nap ágyban feküdni, arról nem is beszélve, hogy közel tíz kilót fogytam. A szeretteim kétségbe voltak esve, de sehogy sem tudtak segíteni, mert nem értettek semmit az egészből. Sokan azt mondták, csak hisztizek, mert unatkozom. 

A legrosszabb az volt ilyenkor, hogy minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy jól érezzem magam, de egyszerűen nem ment. 

Utáltam látni a sok sajnálkozó és ítélkező arcot a környezetemben. Én, aki mindig vidám voltam és hangosan nevettem, hirtelen magamba fordultam” — folytatja. Mint mondja, már az első perctől sejtette, hogy valami idegi alapon működő dolog nem stimmel nála, és rövid időn belül szakemberhez fordult segítségért. Három évig járt terápiára, emellett többször is munkát váltott, és elkezdett lovagolni.

„Visszanézve már hálás vagyok azért, amit átéltem"


„Minden, amitől valaha féltem, amitől megijedtem, újra előjött, és azt éreztem, nem tudok mindennel egyszerre megbirkózni. Túl sok volt. De közben meg akartam felelni a szeretteimnek, mert ahogy kezdtem hozzászokni az állapothoz, és lassanként elfogadni, ők még inkább aggódtak. Megértettem azt a közmondást, miszerint mosolyogsz, de közben belül össze vagy törve. Aztán elkezdtem szakemberhez járni, egy percig sem gondolkodtam azon, menjek vagy sem. Már úgy voltam vele, bármire hajlandó vagyok, hogy jobban érezzem magam, hogy újra tudjak örülni az életnek. Hiszen éveken keresztül minden napomat úgy éltem meg, hogy közben ott lebegett a fejem fölött egy fekete felhő, ami bármit bármikor elronthat” – magyarázza a fiatal nő. 

Anna most már úgy véli, mindez nem véletlenül történt vele, és már képes meglátni benne a jót. „Habár a rettegés, a csontig hatoló félelem és az évekig tartó szorongás sok mindent átírt az életemben, már tudom, hogy miért. Furcsa volt és ijesztő, előfordult, hogy nem hittem abban, hogy egyszer vége lesz. 

De ahogy elkezdtem feldolgozni, megérteni a korábban megélt traumákat, tragédiákat az életemben, úgy vált egyre könnyebbé. 

Meg kellett értenem, hogy ez nem egy influenzaszerű betegség, amire beveszem a gyógyszert. Nem is beszélve arról, hogy a gyógyszerfüggőség gondolata még nagyobb szorongást okozott bennem, így magnéziummal és levendulaolajjal vészeltem át legnehezebb heteket. A valódi gyógyulás lassú és munkás folyamat. Nem lehet siettetni, sem áttekerni a rosszabb részeket. Ezt is meg kell élni, s ma már hálás vagyok érte, mert nélküle nem lennék az az ember, aki ma vagyok. Egy ideig próbáltam menekülni, kerülni a szorongással járó helyzeteket, de ez mind bennem volt, így akárhová is mentem, vittem magammal.”
Elmondása szerint a terápia, az életmódváltás, a lovaglás és főként az önmagával szembeni tudatos őszinteség mentették meg. Amint mondta, nem az a lényeg, hogy soha többé ne éld át a félelmet és a szorongást, hiszen ezek az élet velejárói, hanem hogy megtanuld uralni őket, és tudatában lenni annak, hogy nem a pánik irányít téged, hanem fordítva van.
„Úgy vélem, ez mentális állapot- és személyiségfüggő, hiszen van, aki nem lovagol ennyit a félelmein, és nem gondolja túl a dolgokat. Elsősorban önmagamat kellett megismernem és elfogadnom ahhoz, hogy gyógyuljak. El kellett fogadnom, hogy önmagamból nem fordulhatok ki, és hogy nem kell mindenkinek megfelelnem, hiszen eleve azért kerültem ebbe a helyzetbe, mert meg akartam. 

Hogy félek-e néhanapján? Igen, és ez természetes. 

De ma már nem fújom fel a dolgot úgy, mint korábban. S tudom, hogy elcsépelt, közhelyes a gondolat, de tényleg semmi sem történik velünk véletlenül. Piszok nehéz, de igyekezzünk megtalálni mindenben a jót, mert ez segít át a nehézségeken!” – zárja történetét Anna. 

Hogyan tovább? 

Simó Irma klinikai pszichológus, aki évtizedek óta dolgozik mentálhigiénés szakemberként Erdélyben, úgy véli, csak akkor okoznak szorongást jelentéktelennek tűnő dolgok valakiben, ha azok visszavezethetők valamilyen múltbéli tapasztalatra. Mint mondja, az egzisztenciális szorongás több annál, mint a saját egzisztenciák miatt érzett aggodalom. A halálfélelem ilyen mértékű megjelenése a létkérdések megválaszolásának szükségét vonja maga után. 
„Minden egyes nap jelen van az életünkben a nemlétezés, mulandóság gondolata, érzése, néha tudatosan foglalkozunk vele, de leginkább a tudattalan szintjén jelenik meg. Ezért jó mód a kezelésére a jelen megélése, az itt és mostban való lét, ahol nem menekülök semmilyen érzéstől, bármit hoz fel a csendben a tudatalattim. Életünk szerves részévé kell tenni a magunkkal szembeni őszinteséget, a szembenézést a félelmekkel, az elfogadást és a szeretetet. Elindulni az önismeret és az egzisztenciális kérdések megválaszolásának útján. Az ilyen pszichés, mentális folyamatok megélése általában csodálatos belső utazás, egy út, amelynek gyümölcsét mindenki saját maga ízlelheti meg a mindennapokban” – véli a szakértő. 
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti