Túlsúllyal élő utasok a repülőn, avagy jogok a sztratoszférában

A szituáció a következő: egy háromórás repülőútra készülünk, és amint megtaláljuk a helyünket a gépen, észrevesszük, hogy a két szomszédos ülésen – amelyek a miénket fogják közre – nem elhanyagolható mértékű túlsúllyal élő emberek ülnek. Hozzáteszem, én már voltam hasonló helyzetben, de csak a buszon, és kényelmetlen érzés, hogy a testünk oldalának gyakorlatilag a teljes felülete összesimul.

A repülőn Sydney leült, és amikor már nagyon dühítette, hogy nem tud mozdulni, elővette századunk hatlövetűjét – a mobilját –, és posztolt. 

„Jelenleg be vagyok szorulva – szó szerint – két túlsúlyos ember közé a repülőn. Ez teljesen elfogadhatatlan és egyáltalán nem oké. Ha a kövér emberek kövérek akarnak lenni, rendben. De az valami egészen más, ha beszorulok közétek, és a karjaitok a testemre folynak három órán keresztül”. Az üzenet szokás szerint reakciócunamit váltott ki: testgyalázást, testszégyenítést, személyiségi jogok porba tiprását emlegettek a háló másik oldaláról. 

Az elhízás – szemben a közvélekedéssel – nem csak az érintettre tartozik. Miért? Mert azzal, hogy a túlsúllyal élő személy – aki teljes értékű emberi lélek – minden étkezés alkalmával úgy dönt, hogy a teste igényeinek megfelelő kalóriamennyiség többszörösét viszi be, nemcsak több helyet foglal a repülőn, mint más, hanem időt, pénzt, energiát és társadalmi erőforrásokat is túlzott mértékben vesz igénybe. 
Sajnos már közkézen forgó tény, hogy a túlevésnek súlyos egészségügyi következményei lesznek: a pajzsmirigy és a hasnyálmirigy betegsége borítékolható, emellett biztosan érintett lesz a keringés a szív túlterhelődése és az erek elzsírosodása okán. Az ízületi terhelés következtében kialakuló fájdalmak pedig komoly mentális nyomást helyezhetnek az adott személyre. 

A túlsúly hátterében többféle ok állhat, és leszögezem, hogy a stigmatizálás, a testszégyenítés semmilyen problémára nem megoldás. 

A káros családi étkezési szokások már kisgyermekkorban negatív hatást gyakorolhatnak, emellett sokakban összeköttetés alakul ki az evés és a mentális jóllét között oly módon, hogy az étkezés a stresszcsökkentés és az önjutalmazás eszközévé válik. Így tehát érintett az egészségügy több szegmense, valamint a család, aki érzékeli a rosszul kezelt feszültség következményeit. A túlsúllyal élő személy munkavállalása is behatárolttá válik a fizikai korlátai által: nem tud sokat állni, ülni, fáradékonnyá válik. 

Arról nem is beszélve, ha egy mozgékony kisgyermek szülőjéről van szó, fizikailag akadályozva lesz a szülő abban, hogy lépést tartson a csemetéjével. A felnövekvő gyermekre pedig súlyos teherként nehezedik a felismerés, hogy a szülő krónikus betegségei közül, ha bármelyik elfajul, csekély esély van fogyás nélkül a gyógyulásra. És ha viszonylag egészségesen lehetetlennek ítéli meg a személy a fogyást, a betegséggel még nehezebbnek látja majd a helyzetét. Kevesen tudják, de az egészségügyben a vizsgáló- és műtőágyak teherbíró képessége általában 150 kilogramm, ezért az ettől nagyobb súllyal élő betegek szállítása, megvizsgálása sok akadályba ütközik, számos műtét pedig végre sem hajtható rajtuk, így az ápolás is a családra maradhat.

Dr. Sydney posztjára az American Airlines válaszolt: „Az utasaink különböző méretűek és alakúak. Sajnáljuk, hogy kényelmetlenül érezte magát a járaton”. Ha egy kicsit körbejárjuk a reakciót, felvetődhet bennünk, hogy az amerikai légitársaságnak, amely a kóros elhízás őshazájában honos, vajon járatonként mennyi túlsúlyos utasa van. Ugyanis Dr. Sydney felvetette, hogy ha az érintett utastársak két jegyet váltanának, akkor ez a kellemetlenség elkerülhető lenne. 

A légitársaságot vélhetően rossz morális fényben tüntetné fel a megkülönböztetés, arról nem is beszélve, hogy abszurd módon a többségnek kellene pluszjegyet váltania azért, hogy a vélhetően kisebb számban jelen lévő normál testsúlyú utasok ne érezzék magukat kellemetlenül. A repülőgépek teherbírása behatárolt, ezt onnan tudom, hogy a nehezebb bőröndömért felárat kellett fizetnem. 

Nem voltam meglepődve, mert a bőröndömnek egyelőre nincsenek személyiségi jogai, de csak itt hagyom a kérdést: az utasok súlya nem számít bele a gép teherbírásába?

A Beszélgetések Istennel című könyvben olvastam arról, hogy mi, emberek egyek vagyunk: mindannyian tökéletes, esendő, hibázásra és változásra képes, Istenből eredő lelkek, akik végtelenül összekapcsolódnak. Érzéseink, döntéseink, életmódunk hatással van az egész világra. Amit magunkkal teszünk, azt másokkal tesszük, és viszont. A túlsúlyos tárasainknak joga van így élni, és másokat sem visznek el bilincsben, ha ítélkeznek. És ez mind hat.

Szorongás lesz belőle a repülőn, aggodalom a családban, feszített küzdelem a kórházakban és fáradságos erőltetett menet az utcán a szomszédos zöldségesig. A túlsúllyal élő embereknek elsősorban nem a szomszéd ülésen lévő elégedetlenkedő miatt kell odafigyelniük magukra, hanem a saját jóllétük okán. Hiszen a helyzetüknek mégiscsak ők a legnagyobb elszenvedői, és csak úgy tehetnek jót a gyermekeikkel, a családjukkal, ha először saját magukról tanulnak meg értő figyelemmel gondoskodni. Ha jogom van az önkárosításhoz, akkor jogom van az egészségemhez is. De ezt a jogot csak saját magamon tudom érvényesíteni.