Hogyan lehetünk az emberi kapcsolataink gyöngyhalászai?

Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy a kapcsolatokról nem írni, beszélni, olvasni kell, hanem minden tőlünk telhetőt megtenni a szeretteinkért, illetve a kapcsolataink működéséért. Egyesek közülük jól feltalálják magukat a kihívásokkal teli élethelyzetekben, mindenkivel kedélyesen elcseverésznek, könnyen kötnek és tartanak fenn barátságokat, s még a családi kapcsolataikban is kiválóan helyt állnak, de az emberek többsége olykor nehézségekkel küzd, megreked egy-egy nehéz helyzetben. Sokan mégis értetlenül állnak a párkapcsolatokról, a szülői létről, a barátságokról, munkahelyi kapcsolatokról íródott hatalmas könyvkupac előtt: mi szükség van arra, hogy ezeket az egyértelműnek, olykor banálisnak látszó gondolatokat valaki papírra vesse?

emberi kapcsolatok
Kép: Freepik

 

Valahol persze igazuk van, hiszen mindannyian szakértők vagyunk a kapcsolatok területén, hiszen kisgyermekkorunk óta tanuljuk, miként viselkedjünk a körülöttünk élőkkel, hogyan értsük meg a viselkedésüket, indítékaikat, s milyen módon alakítsunk ki és tartsunk fenn megfelelő mélységű kapcsolatot embertársainkkal. Mégis amikor a kapcsolatokra terelődik a szó, kiderül, hogy az emberek nagy része bizonytalannak érzi magát. Máskor tudni véljük, hogy a másik ember mit gondol, hogyan érez, valójában azonban fogalmunk sincs belső indítékairól. Összekeverjük a valódi személyiséget a felvett szerepekkel, a sztereotip kedvességet az empátiával, a futó figyelmet a valódi odafordulással, illetve az ő belső szándékaikat a saját értelmezéseinkkel. A kapcsolatokban jól helytállni nem is olyan egyszerű, meg kell értük dolgozni és ebben hatalmas segítséget jelent, ha folyamatosan fejlesztjük beleérző képességünket, illetve érzelmi intelligenciánkat. Ahogyan szinte az élet minden területén, úgy ebben az esetben is igaz, hogy a tudásunkba vetett hit elbizakodottá tesz és tévútra visz bennünket.

A kiindulópont

Az érzelmi intelligencia mértéke, fejlődése, mint ahogy annyi minden más, gyerekkori élményeink és biológiai hajlamunk függvényében alakul ki. Szüleink szeretete, odafordulása révén alakul ki a kötődés képessége, illetve ennek mentén tanulunk meg bízni a fontos kapcsolatok erejében, ami hatással van az összes későbbi kapcsolatunkra is. Amennyiben azt a belső reprezentációt alakítottuk ki, hogy a kapcsolatok lehetnek biztonságosak, szorosak és intenzívek, illetve a másik személy elérhető és törődik velünk, mi magunk pedig szerethetőek vagyunk, akkor ez a belső kép fogja a későbbi kapcsolatainkat is meghatározni. Szülőként hatalmas a felelősségünk, hiszen gyermekünk a mi viselkedésünk, életfelfogásunk, világképünk alapján kezdi el megírni saját élettörténetét és korai tapasztalatai nagymértékben formálják azt, ahogyan élete történéseit értelmezni fogja.

Nélkülünk nem megy

Gyakorta úgy gondoljuk, ahhoz, hogy jobban és pontosabban értsük a másik személy indítékait, illetve motivációit, őt magát kell még inkább megismernünk. A másik ember megértéséhez és a különböző szociális helyzetekben való eligazodáshoz természetesen ez is alapvető feltétel, de nélkülözhetetlen az is, hogy a saját érzelmeinket, illetve belső állapotainkat képesek legyünk felismerni, tudatosítani és megnevezni. Enélkül igen nehezen tudunk másokkal mély, meghitt kapcsolatba kerülni, továbbá számos pszichoszomatikus megbetegedésnek is ajtót nyitunk. Érzelmeink fel nem ismerése többféle módon akadályozhat bennünket. Aki például minden belső feszültségét szégyennek címkézi, az nehezen fog másokkal kapcsolatot létesíteni, nemigen tud érvényesülni a munka világában, illetve magát okolja minden rossz dologért, ami az életében, valamint a környezetében történik. Gyakorta előforduló probléma az is, amikor valaki szinte minden belső feszültséget dühként értelmez, ami kontrollálatlan indulatkitörésekben, valamint állandó ellenséges hozzáállásban nyilvánul meg, ez akár szívkoszorúér-megbetegedéshez is vezethet. Mások éppen ellenkezőleg, minden érzelmet elfojtanak, ami szintén akadályt gördít a megfelelő kapcsolatépítés útjába, továbbá a kutatások szerint összefüggést mutat a rákos megbetegedések kialakulásával is.

Amennyiben úgy érezzük, hogy egy-egy szituációban elönt bennünket a feszültség, álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel magunknak kérdést, hogy mit is érzünk valójában, és mi okozza bennünk ezeket az érzelmeket.

A tudatosítás és megnevezés által egy lépést teszünk afelé, hogy kordában tartsuk a bennünk tomboló feszültséget és ne legyünk kiszolgáltatva érzelmeink kényének-kedvének. Ha könnyebben megbirkózunk belső feszültségeinkkel, akkor a kapcsolataink is kiegyensúlyozottabbá válnak, illetve a saját érzelmeink tudatos megélése elengedhetetlen az empatikus odaforduláshoz is.

Merülés és felbukkanás

Az empátia nem csupán a másik érzelmi állapotára való ráhangolódást, a másik ember érzelmi állapotába való beleélést jelenti, hanem van egy tudatos mozzanata is, mégpedig az, hogy az átélt élményt feldolgozzuk, valamint megfogalmazzuk magunknak mindazt, amit így a másik személyből megértettünk. Buda Béla hasonlata jól érzékelteti ezt a kétpólusú folyamatot. A kiváló pszichiáter a trópusi tengerekben folyó gyöngyhalászat példáját használja az érzelemgazdag, ám gondolatszegény, illetve a tudatos, ám érzelemmentes feldolgozás váltakozásának érzékeltetéshez. A gyöngyhalászok ugyanis nem egyetlen merülés eredményeként találják meg az értékes gyöngyöt tartalmazó kagylókat, hanem folyamatosan, egymás után többször merülnek le a víz alá, és minden újabb merüléskor felhasználják az addig elraktározott emlékképeket. Az empátia is hasonlóan működik: „alámerülünk”, vagyis ráhangolódunk a másikra, majd „felbukkanunk”, vagyis tudatosan minősítjük, elemezzük a bevonódás során szerzett élményeket. Ezután újra felfüggesztjük a kognitív működésmódot és minden sejtünkkel a másik felé fordulunk, majd megint tudatos üzemmódra váltunk, hogy értelmezhessük az így szerzett információkat. A kétféle típusú tevékenység olyan ütemben válthatja egymást, hogy gyakran nem is tudatosul a feldolgozás folyamata, sőt az is előfordulhat, hogy bár hű képet kapunk a másikban zajló érzelmekről, de nem tudjuk megfogalmazni, így az a benyomások szintjén marad meg. Az élmények szavakba öntése nem is olyan egyszerű folyamat, hiszen az érzelmek nem vegytiszták, gyakran ambivalensek, éppen ezért nehezen megfogalmazhatóak, ettől még a mindennapi életben jól használhatjuk az empátiát, akár öntudatlanul is.

Általánosítás és szimpátia helyett

Az empatikus odafordulást könnyű összekeverni másfajta megismerési módokkal. Gyakran empátiának gondoljuk azt, amikor ismerve egy-egy szociális helyzet, társadalmi érintkezés következményeit, képesek vagyunk előre jelezni a másik viselkedését. Meg tudjuk például mondani, hogy ha letapossuk a szomszéd füvét, akkor ő a nemtetszését fogja kifejezni. Ebben a helyzetben csupán a józan eszünket és ítélőképességünket használjuk, nincs szükségünk érzelmi bevonódásra. Sőt, ez olykor akadályt is gördít az empatikus megértés útjába, hiszen meglévő ismereteinket általánosítjuk, így a helyzet és a másik érzelmeinek egyedi jellemzői elsikkadnak. Máskor pedig hiányzik a bevonódás és a tudatos értelmezés lépése, de valamiképp elfog bennünket az együttérzés a másik felé. Ezt az érzelmi meghatódást szimpátiának nevezzük, és általában szükséges hozzá, hogy tisztán lássuk a másik helyzetét, illetve felerősíti az érzésinket az is, ha már mi magunk is voltunk hasonló helyzetben, hiszen a saját élményeinkből kiindulva minősítjük a másik helyzetét, viselkedését. Ez a fajta működésmód szintén az empátia ellen dolgozik, hiszen a saját felfogásunkat vetítjük a másikba, ami akadályozza a valódi megismerést.

Mindez nem jelenti azt, hogy a szimpátia megélése, vagy meglévő ismereteink általánosítása rossz dolog lenne, hiszen bizonyos helyzetek ezt a fajta működésmódot követelik meg. Mindazonáltal érdemes odafigyelni arra, hogy meghitt, közeli viszonyainkban ne a futólagos értelmezések, a saját álláspontunk másikba vetítése uralják a kapcsolatot, hanem szánjunk időt, energiát és figyelmet arra, hogy valóban megismerhessük a másik embert.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti