Mikortól patológiás a nárcizmus mint személyiségjegy? – A világunk egyre nárcisztikusabbá válik

Réka egy híres bulvárújságban olvassa a „3 jel, hogy nárcisztikus vagy” című cikket. Izgatottan lapoz bele, hiszen többször megkapta már ismerőseitől, hogy sokat foglalkozik a külsejével. Az 1. jel: „Túlzottan szereted magad.” Réka elgondolkodik, igen, valójában semmi kifogása nincs saját maga ellen, kimondottan szereti magát. Rendben van a kinézete, és tisztában van a jó tulajdonságaival. Úgy gondolja, ez azért még nem ok arra, hogy baj legyen vele. A 2. jel: „Nem törődsz mások érzéseivel.” Réka úgy hiszi, hogy bár nem kimondottan extrovertált ember, van pár barátja, akiket szeret. De a többiekkel tényleg nem foglalkozik, nem töri magát, hogy jóban legyen velük. Olyan is előfordult, hogy nem válaszolt a szomszéd néni hívására. Gyanakodni kezd, talán mégis baj van vele? A 3. jel: „Ügyesen manipulálod magad körül az embereket.” Ezt a pontot Réka azért erősen kétli, bár akadt olyan helyzet az életében, amikor érvényesítette mások felett az akaratát. A felsorolás végére elbizonytalanodik. Vajon narcisztikus vagyok, meg kellene változnom? Pontosan olyan lettem, mint az anyám?

Manapság a nárcizmus egyre gyakoribb téma a pszichológiai és bulvárcikkekben egyaránt. Ennek egyik oka az a fontos társadalmi változás, hogy egyre nyíltabban tudunk beszélni a mentális problémáinkról. Bár sajnos a szakemberhez járást még mindig stigma övezi, számtalan ismeretterjesztő írás, videó található az interneten, önsegítő, önismeret mélyítésére alkalmas könyvek kerülnek a könyvespolcokra, és a média fősodrában is egyre elfogadottabb, ha egy celeb a mentális nehézségeiről beszél. Ennek oka és következménye, hogy egy-egy személyiségvonást és diagnózist fel-felkap a közbeszéd, és igyekszik minden oldalról kivesézni azt. Az ismeretterjesztés fontos, de érdemes mindig megfelelő forrásokból tájékozódnunk, így a nárcizmussal kapcsolatban is vannak fontos támpontok, amelyeket ismernünk kell, mielőtt úton-útfélen ráismernénk ebben a diagnózisban ismerőseinkre, netán önmagunkra.

A népszerűség másik fontos oka lehet, hogy az idő előrehaladtával egyre többet tudunk a személyiség zavarairól, hiszen a diagnosztikai eszközeink is egyre finomodnak. Bár úgy tűnhet, egyre több ember él valamilyen mentális betegséggel, többek között inkább arról van szó, hogy ugyanannyi esetből többet tudunk felismerni a diagnosztika fejlődésével.

Patológiás a helyzetem/a főnökömé/a páromé?

Mindenekelőtt fontos elkülöníteni egymástól a nárcizmust mint személyiségjegyet és a nárcizmust mint patológiás működést.

Mint személyiségvonás a nárcizmus mindannyiunkban megvan. Az egészséges nárcizmus segít abban, hogy őszintén a valóságos tulajdonságaink és önmagunk iránt érdeklődjünk, segít érett célokat, elveket megfogalmazni, elfogadni és szeretni magunkat. Az ember ezáltal fenntart egy viszonylag pozitív önképet, amely adaptívnak bizonyulhat. A megfelelő mértékű nárcizmus segíti az egészséges szokások kialakítását, segít a nehéz döntések meghozatalában, táplálja az önbizalmat. De fontos látni azt is, hogy ez nem egy igen/nem helyzet, nem lehet az embereket nárcisztikusra/nem nárcisztikusra felosztani. Mint minden tulajdonság, ez is egy spektrum, az emberek egy tengelyen helyezkednek el.

Nárcisztikus személyiségzavarról akkor beszélünk, ha mindez már nem adaptív, s az ember önszeretete olyan mértékben felnagyított és extrém, hogy egyáltalán nem képes másokkal empatizálni, kapcsolatot kialakítani.

A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) alapján kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy nárcisztikus személyiségzavarról beszéljünk. A kutatások alapján két típusú nárcizmus létezik: a grandiózus (nagyzoló, arrogáns) és a sérülékeny (visszahúzódó, túlzottan szerény). Mindkét típus mögött egy sérült énkép bújik meg, és az attól való félelem, szorongás, hogy az illető tulajdonképpen nem is olyan nagyszerű, és ha ez kiderülne, már nem szeretné és nem fogadná el senki. A grandiozitás védekező funkció a fájdalmas érzelmekkel szemben.

Fontos azonban, hogy a diagnózis felállítása és a terápia egyaránt szakember feladata. A gyógyulás rendkívül nagy kitartást igényel, nehéz és hosszadalmas. Érdemes azt is tudni, hogy személyiségzavart gyermekeknél nem diagnosztizálunk, hiszen náluk a személyiség még változó, kialakulóban van.

Tényleg olyan gyakori a nárcizmus?

„Azt hittem, szerelmes vagyok, hogy végre megtaláltam a nagy Őt. Mindent megkaptam tőle, amire valaha vágytam, lehozta nekem a csillagokat is. Majd az első hetek rózsaszín felhői után jött a pokol. Irányított, hibáztatott, elmart a barátaimtól és a családtagjaimtól, hogy egyedül az ő befolyása alatt éljek.”

„Egyszerűen nem tudtam elviselni, parancsolgatott, semmibe vett, soha nem voltam elég jó. Azt hittem, minden főnök ilyen, szerencsére sikerült munkahelyet váltanom, és most olyan helyen dolgozom, ahol megbecsülnek.”

A fenti esetek nem egyediek, sokan élnek hasonló személyes és munkahelyi kapcsolatokban. Szinte közhely, hogy a világunk egyre nárcisztikusabbá válik. A csoport háttérbe szorul az individualitással szemben.

Egy kutatás alapján a húszas éveikben járó fiatalok háromszor nagyobb valószínűséggel mutatnak nárcisztikus személyiségzavarra utaló tüneteket, mint a hatvanas éveikben lévők.

A kérdőíveken alacsonyabb empátiaértéket és magasabb önértékelési pontszámot érnek el.

Kép

Kép: Pexels / Johannes Plenio

Ugyanakkor a hivatalosan nárcisztikus személyiségzavarral diagnosztizáltak száma nem egyértelmű. Azt tudjuk, hogy amíg 2000-ben az átlagpopulációban 1 százalék körüli volt az arányuk, addig 2013-ban 6,2 százalék. Ezek azonban csak a diagnosztizált betegeket írják le: a diagnosztizálatlan vagy nárcisztikus tulajdonságokkal rendelkező, de a diagnózisküszöböt még el nem érő esetek száma ettől nagyon eltérő lehet.

Kérdések, amelyek segíthetnek

Érdemes látni, hogy a nárcisztikus tulajdonságok és a kialakult személyiségzavar mentális nehézség. Az ilyen emberek legtöbbször segítségre szorulnak, ugyanakkor éppen ezen tulajdonságaik miatt nem fogják bevallani, hogy szükségük van rá. A nárcisztikus jellemzők kialakulásához genetikai öröklődés és a szülők viselkedése, mintája is hozzájárul.

Senki nem magától választja, hogy nárcisztikus sérülései és a környezetének is nehézséget okozó tünetei legyenek.

Éppen ezért:

• Fontos, hogy megpróbáljuk leválasztani a nárcisztikus személyről annak tetteit, gyermekkori sérüléseit.
• Fontos, hogy lássuk az egész skálát.
• Nem biztos, hogy a cikkekben megjelenő tipikus módon fog viselkedni az illető, és nem biztos, hogy a nárcisztikus vonások miatt ne tudna jól funkcionálni akár egy párkapcsolatban.
• Fontos, hogy kellő önismerettel rendelkezzünk, és feltegyünk magunknak is kérdéseket: valóban úgy látom, hogy nárcisztikus személlyel van dolgom, vagy éppen én védem a saját igazamat úgy, hogy stigmatizálom a másikat? Tudom objektíven nézni a helyzetemet? Ha valóban nárcisztikus, mit tudok én tenni, hogy kilépjek ebből a helyzetből?

Mindezek miatt fontos látni, hogy bár egyre inkább bekerül a köztudatba a nárcisztikus kifejezés, és sok értékes anyagot lehet találni róla az interneten, könyvekben, érdemes szűrni az információkat, hiteles forrásból tájékozódni, és minél több önismeretet szerezni. Egy diagnózissal kecsegtető cikkre ne alapozzunk, ugyanakkor, ha úgy érezzük, segítségre szorulunk bármelyik oldalon, kérjük szakember segítségét!

Felhasznált irodalom
Bandi, Sz. (2013) NÁRCIZMUS: STRUKTÚRA ÉS KÖTŐDÉS – szakdolgozat, PTE BTK Pszichológia MA Klinikai és Egészségpszichológia szakirány
Vizin, G. (2019) ELTE PPK; SE KPT A személyiségzavarok I.: etiológia, epidemiológia és tünettan
Campbell, W. K., Twenge, J. M. (2013) Narcissism Unleashed, Association for Psychological Science
https://fulfilled.hu/blog/a-leghosszabb-blogcikk-a-narcizmusrol/