„Nem láttam, hogy csont és bőr lennék...”

„Az anorexiás mindig a tünethordozója a családi rendszernek, de ez a tünet csak a jéghegy csúcsa, sok minden más van még a víz alatt” – vallja Gersei Csenge, aki hosszú ideig küzdött anorexiával. A fiatal lány legidősebb gyerekként úgy érezte, korán felnőtt szerepekbe kényszerült, az iskolában pedig sokat bántották a külseje miatt. Mindent elkövetett azért, hogy „sovány és igényes legyen”, mert úgy hitte, akkor majd jobban elfogadják. Már tízéves korában fogyni kezdett, tizenkét évesen pedig azzal szembesült, hogy talán soha nem lesz egészséges, sőt, akár meg is halhat. Mégis eljutott oda, hogy ma már pszichológusként segíthet másoknak. Egy éve boldog házasságban él.
Keresztes Ilona vendége Gersei Csenge.
 

Gersei Csenge a Mégis podcast plakátján
Kép: kepmas.hu

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

 

A Mégis podcastban olyan emberekkel beszélgetünk, akik nem mindennapi hátránnyal élik napjaikat, miközben komoly kérdéseket kell megválaszolniuk, fontos döntéseket kell meghozniuk és erőforrásokat kell találniuk a napi küzdelmekhez.    
A második évad vendégei mentális betegséggel, függőséggel  élnek, szembenéztek vele és folyamatosan küzdenek ellene. Az életükért harcolnak és kemény ellenféllel birkóznak. Miért jött a baj és honnan van az erő ahhoz, hogy változtassanak?    
A beszélgetéseket hallgatva magunk is felismerésekre juthatunk, és közben mondatról mondatra bomlik le a fal a nehézséggel élő emberek és átlagosnak tartott társaik között.    
A Mégis podcast műsorvezetője Keresztes Ilona.

Az adás támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti