„Két egyforma bunyó nincs” – 20 éve hunyt el Papp László, az ökölvívó-legenda
„Este szalmaszállal ittam a levest, mert kanalat nem tudtam a számba tenni” – így emlékezett vissza első ökölvívó-edzésére Papp László . A háromszoros olimpiai...
Pataki Sára
Mese felnőtteknek a kísértések korából – „Tündérkert” címmel új magyar történelmi sorozat indul a Dunán
A 17. század eleji Erdélyben véres harcok után egy vakmerő fiatal, a szinte még kamasz Báthory Gábor lesz a fejedelem, ám ő nem békét...
Pataki Sára
Vaserővel tanultak magyarul, fegyvert ragadtak a forradalomban – Hogyan kerültek a Rákosi-korszakban észak-koreai diákok százai Budapestre?
Az ’50-es évek elejét írtuk, amikor egy koreai gyerekekkel teli vonat gördült be Budapestre. Az utasok a koreai háború hadiárvái voltak. Számuk az évek...
Pataki Sára
Amikor balerina porszívózott az újságban – A Forgószéltől a Rakétáig, a porszívó története
Kezdetben lovak húzták az óriási gépezetet, és csak idővel jöttek rá, hogy nem fújni, hanem szívni kell a port. Ma már minden háztartás alapkelléke...
Pataki Sára
„Frédi, ébresztő! Serkenj fel, te kába, Irmával elmegyünk a kozmetikába!” – Hogyan hódította meg a világot a két kőkorszaki szaki?
Subidubidú…! Ha meghalljuk ezt a kifejezést, valószínűleg egy emberként ugrik be gyerekkorunk rajzfilmsorozata, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki . A...
Pataki Sára
140 éve mutatták be először Az ember tragédiáját – „Telt ház, gyönyörű közönség… végre felment a függöny”
Aznap este 7 óra helyett kivételesen fél 7-kor kezdődött az előadás a Nemzeti Színházban. Paulay Ede rendezésében először került színpadra Az ember tragédiája...
Pataki Sára
Életmentés, intenzív osztály ezer méter mélyen – „Ha nem érünk le, Mark valószínűleg nem éli túl”
Az elmúlt hetekben a törökországi Morca-barlangra figyelt a világ, ahol Mark Dickey amerikai barlangász több mint ezer méter mélyen lett rosszul. Dr. Zádor Zsófia...
Pataki Sára
A hely, ahol Molnár Ferenc és Latinovits Zoltán is szívesen múlatta az időt – 122 éves a Fészek
Benczúr Gyula, Molnár Ferenc, Szinyei-Merse Pál … Néhány ismert név, akik alapítók és a hely törzsvendégei voltak. A Fészek Művészklub a 19. század legelején...
Pataki Sára
Bolondságnak tartották, kasszasiker lett a Hófehérke és a hét törpe
„Grimm világhírű meséje nyomán készült színes-rajzos trükkfilmcsoda” – ezzel a szöveggel csábították a nézőket a magyar mozikba, amikor az 1930-as évek végén Amerikából Magyarországra...
Pataki Sára
„Hát most mi történt velem?” – 125 éve a Genfi-tó partján lett merénylet áldozata Sisi
Úri hölgy, napernyővel a kezében, és kísérője sétált a Genfi-tó partján egy szeptemberi délutánon, amikor feltűnt előttük egy fiatalember. Kevesen tudták, hogy az inkognitóban...
Pataki Sára
Új terápiában reménykedhetnek a szkizofrén betegek: enyhülnek a téveszmék, hallucinációk, üldözés-érzetek, erősödik a valós öntudat
Téveszmék, hallucinációk, üldöztetésérzés. Csak néhány tünet, amikkel a szkizofréniában szenvedő betegeknek meg kell küzdeniük. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján most számukra fejlesztettek...
Pataki Sára
„Égi háború, mely ezerszerte pusztítóbb minden emberi rombolásnál” – 145 éve volt a nagy miskolci árvíz
A víz. Egyszer áldás, éltető erő, másszor átok, romboló energia. Miskolc minden lakója magáénak érezhette ezt a mondatot, aki átélte az 1878-as nagy árvizet...
Pataki Sára
„Nekem a Kékestető, Marcinak a saját gyógyulása a csúcs” – agydaganattal küzdő kisfiúért fut a debreceni gyógypedagógus
„Gyakran kitekint az ablakon, és nézegeti a Mátra hegyeit, a Kékest is nagyon szereti.” Egy mátrai községben, Recsken él családjával a hatéves Marci, aki...
Pataki Sára
Csodagyerekként járta Európát, majd Budapest is a szívébe zárta – 110 éve született Bulla Elma
Tizenhárom évesen már Puckot játszotta Bécsben a Szentivánéji álomban. Selmecbányán született, bejárta Európa színpadait, majd Budapesten is megismerte a közönség. „Ez a színésznő törékeny...
Pataki Sára
A keserédes müncheni olimpia – Hogyan született meg Magyarország 100. ötkarikás aranyérme?
1972. augusztus 26-át írtuk, amikor kezdetét vette Münchenben a XX. Nyári Olimpia. Alig tíz napja tartottak a versenyek, amikor hajnalban lövések dördültek, palesztin terroristák...
Pataki Sára
Árvaháztól a világhírig – Az örök „Mademoiselle”, Coco Chanel
A 19. század végén érkezett egy kislány egy szegény francia családból az árvaházba, ahol belekóstolt a varrás tudományába. Akkor még nem gondolta, hogy egyszer...
Pataki Sára
A kopott kendős mosónőktől az automata Hajdúig – kis mosástörténelem
Kiálltak a „placcra” a Deák téren, ahol a nagyságos asszonyok válogattak közülük. Így teltek a 20. század eleji Budapesten a mosónők mindennapjai. József Attila...