Mit érez egy gyerek, ha más, mint a többiek? – A Képmás könyvajánlója

Egy csodaszép esszékötetet, egy lélekbe markoló lélektani regényt és egy bibliai témájú, kamaszoknak szóló regényt ajánlunk az értékes könyvek kedvelőinek.

könyvajánló

Kép: Freepik

Pénelopé hajóra száll

Régóta tudjuk, hogy szerkesztőségünk tagja, Koncz Veronika egy szépíró érzékeny világlátásával és stílusával rendelkezik. Ennek ékes bizonyítéka friss kötete, amelyben másfél évtized írásai közül válogatott. Néhány mondatos vallomásokat, útijegyzeteket, hitről és kultúráról szóló esszéket, saját gondolataival átszőtt recenziókat, portrékat válogatott négy csokorba a négy évszakhoz kapcsolódva. Sokoldalúságát az is bizonyítja, hogy a négy fejezetet egy-egy saját verse nyitja meg, színesítve a prózai művek halmazát. 

Bármilyen műfajban alkot, mondatai olyan szép magyarsággal és költőiséggel fonódnak össze, mint a virágos indák egy tavaszi kert kerítésén. 

Pedig nem szépíti a valóságot, amit írásaiban elénk tár: „Sokáig azt hittem, egy kegyetlen kor termelte ki a feljelentgetőket, a besúgókat, a mószerolókat, a talpnyalókat. Ma már tudom, ők mindig voltak, vannak és lesznek. A homo sapiens sapiens egyik alfajához tartoznak, akik kihalni sohasem fognak, hiszen életösztönük páratlanul erős.” Mégis, a legnyomorúságosabb emberi sorsot vagy történelmi eseményt is valamiféle szelíd burokba csomagolja a szerző lelki finomsága, megérteni és megbocsájtani vágyó attitűdje; még kíváncsiságát és elemzéseit is alázat hatja át. A nyelv és a stílus az ő otthona, önkifejezési eszköze, miközben megpróbál „elrejtőzni a szavakban, mint aki nagyító alatt bujkál” – ahogy ő maga fogalmaz Incognito című egysorosában.

Kép

Meglepő, hogy Koncz Veronika egyforma otthonossággal mozog a klasszikus műveltség és a popkultúra világában is. Ha egy fiktív vagy valós személyt megszeretett – legyen az a görög mítoszok Pénelopéja, az Újszövetség korának Veronikája, Bohumil Hrabal vagy Michael Jackson –, olyan közvetlenséggel képes megidézni vagy akár meg is szólítani cikkeiben, mintha szomszédai vagy barátai lennének, és bűvkörükbe képes bevonni minket, olvasókat is.
Írásai témáinak kifogyhatatlan forrásvidéke saját, Tolnán töltött gyerekkora, amelynek eseményeit és alakjait szemérmes tisztelettel, de nagy láttató erővel idézi meg, és sosem öncélúan, mert történetei a végén valamilyen tanulságot sugallnak. „Kicsi vagyok. Apuval és a nővéremmel minden vasárnap misére megyek. Fejemen furcsa kis kalap, rajtam az ünneplőruhám. Látom magam előtt a járdát. Körülöttem a házak nagyok...”
A nosztalgia és a megértés, elfogadás vágya nem homályosítja el éleslátását. Penge logikával mutat rá visszás társadalmi jelenségekre, például a saját szakmájára leselkedő veszélyekre: „Újságírás. Nincs ma ennél megvetettebb szakma. Mégis, az egész világ az újságírók kezében van. Kezében? Zsebében. Már rég nem tájékoztatnak, hanem párhuzamos univerzumokat kreálnak, s azt adják el sok pénzért valóságként” – olvashatjuk sommás ítéletét a jelenkori médiamunkásokról. Annyi bizonyos: ő nem tartozott ezek közé sem az Új Embernél töltött 13 év alatt, sem azóta, a különböző magazinokban – köztük a Képmás online felületén – publikált nívós írásaival. Ezt a szép és értékes kötetet lassan, akár mindennap kézbe véve érdemes olvasgatni, mint a régi idők füveskönyveit.

Koncz Veronika: Pénelopé hajóra száll. Új Ember kiadványok, 2024.  

Falaink

Kiváló kortárs íróink egyike, Légrádi Gergely felemelő és lesújtó témájú művel gazdagította 2024 tavaszának könyvkínálatát. Ez a mű, amely a regény műfaji határait feszegeti, két párhuzamos monológból épül fel: egy kisfiú és édesanyja belső, egymásra felelgető, ugyanazokat a történéseket két látószögből elmesélő gondolatai alkotják. Mintha fejükbe költözne az olvasó, amikor hol egyikük, hol másikuk veszi át a történetmesélést: az ő szemükkel látjuk nehéz életük hétköznapi epizódjait. Ezek a történések nem hétköznapiak, mert egy sajátos nevelési igényű kisgyermek sorsát próbálja édesanyja valahogy az átlagos gyerekek átlagos élete felé közelíteni. Egy olyan kisiskolás fiúét, akit időnként ismeretlen eredetű nagy fájdalmak gyötörnek, ám ez nem szánalomra, hanem inkább viszolygásra készteti a környezetét. Ráadásul a figyelme és a kommunikációs képességei sem úgy alakulnak, mint a legtöbb gyereknek: időnként mintha ott se lenne közöttük, máskor agresszív, kiszámíthatatlan, félelmet keltő. Belső monológjaiból feltárul, hogyan látja ő a környezetét, mi indokolja furcsa viselkedését. Gondolatai egyszerre megmosolyogtatók és szívet facsarók. „A tanító nénik úgysem hiszik el, hogy tudom. Hogy nekem is lehet jó jegyem. Nincs értelme, kipróbáltam már. Volt, hogy mégis megírtam a dolgozatot. Amikor Ági néni kiosztotta, azt mondta, másoltam. Pedig nem.”

Kép

Minden iskolából eltanácsolják, minden közösség szeretne az általa okozott gondoktól és többletmunkától megszabadulni. „Ez a harmadik iskolaváltás lenne két év alatt. A harmadik, a francba. És mégis hol találjak egy új iskolát, ahol befogadnak minket?” – kesereg az édesanya. Mérhetetlen nagy erőfeszítést igényel tőlük, hogy a „normális” társadalom részei maradhassanak, és ebben az emberi erőt meghaladó feladatban az anya egyre inkább magára marad: szüleivel már régóta nem értik meg egymást, párja pedig nem tudja feldolgozni, hogy „fogyatékos” a gyereke, és otthagyja őket. Az anya önmagát okolja: „Ezt is én rontottam el. Ha szültem volna egy normális gyereket, akinek csak néhanapján fáj valamije….” 

Egyre jobban elszigetelődnek, saját belső világukba menekülnek, ahol múltbeli traumák tárulnak fel. Nincsenek körülöttük segítő emberek. Légrádi regényében a tanárok értetlenek és ártók, a segítő szakemberek sem tudnak vagy akarnak mit kezdeni az eléjük tárt problémákkal. 

Honnan várható mégis valami reménysugár? Abból a szeretetkapcsolatból, empátiából, amellyel az anya fiára képes hangolódni.

Ez a regény nem egyszerűen az emberi mentális nyomorúság kórképe, az átlagostól eltérő gyermeket nevelők próbatételeinek látlelete. Ez a szépirodalmi mű lehetőséget ad nekünk annak megértésére, hogy mi mehet végbe egy olyan emberben (akár felnőtt, akár gyermek), aki másképp érzékeli a külvilágot, mint a többség, aki emiatt kilóg a sorból, más, mint a többiek. A „Falaink” rádöbbent a valóság érzékelésének alternatíváira, ezáltal az empátia, a megértés magvait kicsíráztathatja a lelkünkben. 

Légrádi Gergely: Falaink. Kalligram, 2024. 215 oldal

Akit keresnek: Jesua

Heródes Antipász, Galilea tartomány zsidó helytartója tombol: látnoka azzal a hírrel kelti egyik éjjel, hogy a zsidók Messiása mégis életben van. A fehér szakállú jós arról beszél, hogy újra egy mindennél fényesebben ragyogó csillag jelent meg a Jeruzsálemhez közeli Betlehem felett: ugyanaz, ami annak idején a napkeleti bölcseknek is hírül vitte a megváltó születését. Heródes Antipász éktelen haragra gerjed, és nem érti, hogyan maradhatott életben a Messiás azok után, hogy apja, Nagy Heródes minden két évnél fiatalabb betlehemi kisgyermek megölését parancsba adta tizennégy évvel azelőtt. Ezek szerint mégsem teljesítették?
Nógrádi Gábor ifjúsági regényében Jesua (Jézus héber-arámi nyelven) bár első látásra egy hétköznapi család tagjaként éli mindennapjait, mégis – ahogyan az olvasó előtt szép lassan kibomlik – kívül-belül nagyon más, mint a regénybeli féltestvérei. Szokatlanul átható tekintete a rá vadászó trák katonának, Heródes Anitipász testőrének is feltűnik, aki a fiú nézésében bénító nyugalmat, biztonságot érez. Jesua bölcsességével is messze kiemelkedik a kortársai közül, már a rabbi sem tud neki újat mondani. A különleges, kék szemű ifjút sokszor már a szülei se értik: sokat idézi az Írást, és jövőbeli történésekre utal. 

Kép

Merész vállalkozásnak tűnik regényt írni Jézus kamaszkoráról: a Bibliában nincs szó arról, hogyan élhette napjait Jézus tizenévesen. Hogyan érhette a felismerése annak, mekkora feladatot szabott rá az Úr, ráadásul egy eleve nagyon érzékeny életszakaszban, amikor a legtöbb fiatalt általában olyan kérdések foglalkoztatják, hogy mi a rendeltetése a világban, és milyen irányban haladjon élete útján. 

Ugyanakkor éppen a Biblia hallgatása Jézus gyerekkoráról szabadságot ad az írónak, hogy megteremtse a Messiás egy lehetséges történetét.

Miközben Jesuát keresik a katonák, egy elképzelt történetfolyamban talál ő is magára, az életfeladatára; személyében pedig az emberiség leli majd meg Messiását. 
Az Akit keresnek: Jesua az útkeresés és a küldetésre rátalálás egyetemes allegóriája. Ahogyan írója, Nógrádi Gábor a regényhez fűzött előszavában fogalmaz: „Tehetsége és képessége szerint minden embernek egyéni feladata van a földön. Van, aki tudja, mi a küldetése, van, aki nem. Van, aki vállalja a feladatát, van, aki nem. De aki tud a küldetéséről, és nem vállalja a sorsát, az a számára legfontosabbat veszíti el: önmagát. Arról az ifjúról akartam írni egy kalandos történetben, akit talán a legtöbben ismernek a világon, és aki vállalta egyedülálló küldetését.”
A könyvet elsősorban kamaszoknak ajánljuk, mert a szerző úgy ábrázolja a Jézus-korabeli fiatalokat, mint akik sok mindenben hasonlítanak a maiakra. Így Jézust is közelebb érezhetik magukhoz.

Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua. Móra Könyvkiadó, 2024. 143 oldal

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti