Nyitólap

ElőfizetésHírlevélProgramajánlóArchívumKépeslapküldésMédiaajánlóKapcsolat
2014. április 24. csütörtök - György napja van Legyen a kepmas.hu a kezdőlapom
Képmások
Jelenlét
Tandem
Tükör
Házitrend
Kimenő
Receptek
Kézműves
Gyerekrendelő
Média a Családért

csaladhalo

Főoldal - Tandem - Segélykérés szavak nélkül
Segélykérés szavak nélkül Létrehozás: 2012. április 02. - 23:27
Tőrösné Fehér Ildikó
Segélykérés szavak nélkül

 

kép: profimedia

Az, hogy egy gyermek teljes családban, látszólag rendezett körülmények között él, még nem óvja meg automatikusan a társas magánytól. A gyermekpszichológus sok olyan esettel találkozik, amikor jó szándékú, egyébként gondoskodó szülők gyermeke végzetesen izolálódik, és nem talál megértő társat a családban, sőt kortárs kapcsolataiban sem. A 14 éves Emma állandóan összetűzésbe került az anyjával, mert nem volt hajlandó a szobájában élni.

A nappaliba hozta ki a könyveit, ott gépezett, nézte a tv-t. Szépen berendezett, korszerű technikával felszerelt szobájába csak aludni járt. Szeretne többet beszélgetni az anyjával, aki későn ér haza és mindig azt mondja: „Majd beszélgetünk, ha rendet raktál, megírtad a leckédet és lefürödtél.” Mire mindez megvalósul, anya fáradt és olvasni szeretne egy kicsit.

Segélykérés szavak nélkül

Az a tapasztalat, hogy a serdülők általában nehezen nyilvánulnak meg. Ezért nem a legjobb stratégia, ha beléjük fojtjuk a szót, olyan számukra jelentéktelen dolgokra hivatkozva, mint a rendrakás, szemétlevitel. Ilyenkor úgy érezhetik, minden fontosabb, mint ők, pedig lelküket élethalál kérdések szaggatják. Emma anyukája is jobban megerősíthette volna a kapcsolatukat, ha leül és figyelemmel végighallgatja leánya közlendőjét. Megúszhatta volna a mindenki számára kínos élményt: ügyeletet kellett kihívni az agyonfrusztrált lány egyik kiborulásánál. Azt, hogy a gyerekek magukra maradnak gondjaikkal, a segélyvonalak működtetői tudják a legjobban alátámasztani. Sajnos nem minden rászoruló fiatal jut el hozzájuk.

Megrázó volt annak a 9 év körüli fiúnak az esete is, aki kifigyelte egy telefonos cég szervizügyeletét. Mindig akkor hívta a szolgálatot, amikor a „türelmes bácsi” volt beosztva. Hajnali 5 körül érkeztek a hívásai. Elmondása szerint akkor már felöltözve, táskáját összekészítve várta a szülei ébredését. Senki nem beszélget velem, panaszolta. A türelmes ügyeletesnek végül sikerült segítenie, hogy szakemberrel is felvegye a kapcsolatot.

Valóban olyan életet élünk, hogy a szülők este, sokszor késő este érnek haza. Telítődve a napi gondokkal, már úgy érzik, egy apró zökkenőt sem tudnak elviselni. Gyermekükkel való kommunikációjuk gyors és rutinszerű számonkéréssé alakul át. Elmentél, nem mentél, tanultál, hányast kaptál, elvégezted – kérdések záporoznak, a válaszok is egyszavasak, kipipálás jellegűek. Utána már csak a sürgetés marad: egyél, fürödj, bújj az ágyba. Nincs feloldás, megkönnyebbülés, csak az elmarasztalás biztos, ha valami nem a megbeszéltek szerint történt.

Segélykérés szavak nélkül


Figyelsz?
Kamaszoknál a hétközi nyomasztó fásultság érzését a pörgős hétvége követi, minimum két átbulizott éjszakával, de nem ritka az első 30-40 percben az agy „szétcsapása” alkohollal vagy egyéb tudatmódosító szerrel. A vágy titokzatos tárgya: törölni mindent, ami a hétköznapokhoz tartozik, valami új, szokatlan trendi élményt kicsikarni a helyzetből. Nagyot kell szólnia, mert tanúk nélkül talán meg sem történt, hiszen az érzéki csalódás összemosódik a valósággal. Azok a gyerekek, akikben nem alakult ki az érzés, hogy fontos, amit gondolok, érzek, képes vagyok felkelteni szüleim érdeklődését, a társas kapcsolataikban sem bíznak. Csak az állandó jelenlét, a folyamatos klikkelés ad némi biztonságot, hogy nem esnek ki a másik figyelméből, tudatából.

Antal képtelen volt kiengedni a kezéből okostelefonját. Beszélgetések közben elküldött egy-két rövid SMS-t, vigyorgó fejecskét, vagy a neki küldött üzenetet böngészte. Egy fiatalokból álló filmklubban azonban számára is érdekes beszélgetés folyt, neki is megvolt a mondanivalója, gyakran kapott elismerést egy-egy érdekes gondolata. Mégis őszintén elcsodálkozott, amikor a viselkedése keltette feszültség közepén találta magát. Nem értette beszélgetőpartnerei frusztráltságát. Nem is gondolt bele, hogy a másik számára sértő lehet szakaszos jelenléte, azt meg végképp nem tudta belátni, hogy a valós kapcsolatokban a néhány órás szünet nem okozhat totális felejtést. Kisiskolás korában ő volt a mintagyerek. Szinte észre sem vették, annyira nem volt gond vele. Szülei ambiciózus, dolgos emberek, a gyerek jó teljesítményét természetesnek tartották, úgy gondolták, ezzel a boldogság élménye is együtt jár. Antal 15 éves korában kezdte fellőni jelzőrakétáit. Leállt a tanulással, a sporttal. Indulatkitörései, követelődzései először megdöbbentették, majd feldühítették szüleit. Ekkor kezdték észrevenni fiuk kortárs kapcsolatainak fura jellegzetességeit. Egész udvartartása volt fiatalabb, kevésbé eszes, előnytelen külsejű fiatalokból. Őket kedve szerint rángatta, ha nem akart egyedül menni valahová. A vele egykorúaknak viszont behódolt, illetve szüleivel zsarnokoskodott, hogy a státusszimbólumoknak tartott kütyük anyagi hátterét folyamatosan biztosítsák a számára.

Segélykérés szavak nélkül

Nem vagyok jól
Csak a folyamatos kommunikáció, az őszinte figyelem az egyetlen hatékony eszköz a fiatalok nevelésében, segítésében. Akkor tudunk bármit is tenni, ha a legilletékesebbtől, tehát tőle tudjuk, hogyan is érzi magát a bőrében, ehhez sok idő, türelem és figyelem szükséges.
A 10 éves Anna évek óta járt úszni apukájával, az öccsével esténként a közeli uszodába. A kislány fél éve kezdte el mondogatni, hogy nem szereti az úszást, nem akar menni. Lustaságnak, a számítógép, tévé csábításának tudták be a szülők kedvetlenségét. Egyikőjük sem kérdezte meg, mi változott meg, miért viszonyul most másképp ehhez a családi programhoz. Az igazi okra akkor derült fény, amikor az anyuka szabadságon volt és velük tartott. Az esti órákban már szinte üres női öltözőben egy erősen agitált állapotban lévő, pszichésen beteg hölgy mondta indulatos monológjait, csapkodta ruháját. A kislányt valószínűleg észre sem vette, soha nem bántalmazta. A gyerek viszont nagyon félt, úgy érezte, veszélyben van. Természetes, hogy a gondoskodó szülő a gyermekét az általa legjobbnak tartott intézménybe igyekszik beíratni. Még így is előfordulhat, mégsem olyan jó számára az a közösség, vagy mindenki jó szándéka ellenére kisiklanak a dolgok.

Lotti abba a gimnáziumba került, ahol a család korábbi generációinak lányai is tanultak. Mindenki meg volt győződve arról, hogy ennél jobb helyet még elképzelni sem lehet a cseperedő leánygyermeknek. Az első tanév még eltelt különösebb gond nélkül, a második év felénél kezdte mondogatni a kislány, hogy szívesen elmenne. Osztályfőnöke nyugtatta a szülőket, legyenek türelemmel, majd betörik a gyermek. Valóban, egy idő múlva már Lotti sem panaszkodott, de mire a szülők feleszméltek, annyit fogyott, hogy a havi ciklusai is elmaradtak.

Hitelt kell adni a gyerek jelzéseinek, még akkor is, ha a körülmények nem látszanak igazolni az állítását. Türelemmel, többszöri nekirugaszkodással lehet eljutni a probléma gyökeréhez. Mindenkinek joga van így vagy úgy érezni, ennek hitelességét megkérdőjelezni megsemmisítő élmény lehet a gyerek számára. Az elfogadás nyitja meg a csatornákat, segít tisztázni a helyzeteket, azután el lehet dönteni, szükség lesz-e valami konkrét intézkedésre.

vissza
Megosztás Twitteren
Megosztás facebookon
Megosztás iwiwen
Küldés ismerősnek
Nyomtatási kép
Betüméret növelése
Betüméret csökkentése
Tetszett:

Hozzászólok:
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Kérjük töltse ki a mellékelt ábra alapján.
Elküldés


Az utolsó hegycsúcs DVD

Lackfi János

Impresszum|Kapcsolat|Médiaajánlat
© Képmás (2013-09-02)